Balesetet okozott, a feleségére kente

2021.04.13. 10:08

Anyagi kárral végződött közlekedési baleset történt tavaly májusban, Egyházashetye belterületén. A baleset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálta.

A rendőrök egy házaspárt hallgattak meg. A férj két alkalommal is azt állította, hogy a baleset alatt a gépkocsit a felesége vezette. A feleség az eljárásban tett vallomásában megerősítette ezt. A lefolytatott szabálysértési eljárásban azonban megállapították a rendőrök, hogy a balesetet okozó gépkocsit valójában a férj vezette.

A férj a feleségét a hatóság előtt szabálysértés elkövetésével hamisan vádolta, a feleség pedig a szabálysértési eljárásban az ügy lényeges körülményére vonatkozóan valótlan vallomást tett – közölte a rendőrség.

A Vas megyei rendőrök a férjjel szemben egyrendbeli hamis vád vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, a feleséggel szemben pedig egyrendbeli hamis tanúzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Kihallgatásukkor a bűncselekmények elkövetését mindketten elismerték, vádat emeltek ellenük.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport