Élet és halál között a dabasi vonatbaleset sérültje

2021.04.14. 15:37

Koponya- és bordatöréssel, valamint első- és másodfokú égési sérülésekkel vitték kórházba azt az örkényi férfit, aki éppen a születésnapján hajtott a vonat elé a dabasi vasúti átkelőnél – tudta meg az Index az Országos Mentőszolgálattól. 

vonat.PNG
Fotó: MÁVinform

A születésnap kiemelése csak azért fontos, mert Fekete Sándor már koccintott a barátaival, mielőtt a volánhoz ült; vérében alkoholt találtak. Ez magyarázhatja, hogy nem vette észre sem a MÁVinform szerint jól működő fénysorompó tilos jelzését, sem a közeledő vonatot. Ennek dacára az ütközés után még ki tudott kászálódni a kigyulladt autóból, mielőtt az porig égett. 

A rendőrségtől megtudtuk, hogy a Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére tartó, S21-es jelzésű személyvonat lassan, 50 kilométer per órás sebességgel haladt, így viszonylag gyorsan meg tudott állni, és nem törte rögtön ripityára a személykocsit, annak sofőrje azonban így is életveszélyesen megsérült. 

A 62 éves férfinak tízórás műtéttel varrták össze a tüdejét, és azóta is kómában fekszik – mondták el a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházban, amely ügyeletesként felvette az akkor még könnyebb sérültnek gondolt autóvezetőt.