A reformátusok fokozatos templomnyitást javasolnak

2021.04.14. 16:46 Módosítva: 2021.04.14. 16:46

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa fokozatos, a helyi járványvédelmi sajátosságokat is figyelembe vevő határozatot hozott a templomok nyitvatartásával kapcsolatban. Mint határozatukban írják, május másodikától javasolnak nyitást a gyülekezeteknek, de egyúttal felhívják a figyelmet arra is, hogy  hétközi alkalmakat a helyi viszonyok figyelembe vételével lehet megtartani.

 "Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben" - fogalmaz a Balog Zoltán püspök, a zsinat elnöke, valamint a három másik hazai egyházkerület vezetője által jegyzett határozat. 

Felhívják az egyháztagok figyelmét arra, hogy a "járvány továbbra is velünk van", ezért kérik, hogy a nyitást "józanul, megfontoltan, valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva" hajtsák végre. Arra is figyelmeztetnek, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés növeli a fertőzés kockázatát.

A református templomokban március 8. óta szünetelnek a nyilvános istentiszteletek a koronavírus-járvány miatt.