Szállodaszövetség: már május elején nyitnának a szállodák

2021.04.15. 06:39 Módosítva: 2021.04.15. 06:41

Három hónap sikeres működéssel nem lehet tizenkét hónapig fenntartani egy vállalkozást, főleg úgy, hogy közel öt hónapnyi árbevétel az idén már el is úszott. Ha sikeres is lesz a nyár, az nem biztos, hogy mindenkinek elég a túléléshez, de egy kis segítséget biztosan nyújt  – fogalmazott az ATV Start című műsorában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

Baldauf Csaba szerint, ha a kormányzati enyhítés folytatódik, júliusban és augusztusban akár teltház is lehet a szállodákban. Beszélt arról is, saját szállodájában azt látja, hogy a nyári hónapok előfoglaltsága 10-15 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától, de amint a kormány újabb lépéseket tesz a nyitásért, heteken belül komoly kereslet alakulhat, ami mentheti a júniust,

júliusra és augusztusra pedig akár teltház is lehet.

Beszélt arról is, hogy a szállodák akár május elején is ki tudnának nyitni, ugyanis jó pár hónapjuk volt a felújítások és a karbantartások elvégzésére.