Munkagépért ölt

2021.04.15. 09:48

Több embert is eltett láb alól az a férfi, akit a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádol. A vádirat szerint a vádlott az építőiparban munkálkodott, Ausztriában, ahogyan az áldozatai is.

Mivel a terheltnek anyagi gondjai voltak, de munkálataihoz kotrógépre volt szüksége, ezért 2015 júniusában kibérelt egyet.  Azért, hogy azt végképp megszerezze, megölte a sértettet.

A sértett autóját az emberölés napján és másnapján is használta, figyelemelterelés céljából, majd egy ismerőséhez vitte, olvasható az ugyeszség.hu honlapon.

Kapcsolódó

Újranyitják egy 15 éve történt gyilkosság aktáit

A Tiszában találták meg egy nő holttestét 14 évvel ezelőtt, az áldozatot viszont csak tavaly sikerült azonosítani.

A másik, mosonmagyaróvári áldozatával 2018 márciusában egyeztetett találkozót, azt mondta, rendezi több mint 10 ezer eurós tartozását, sőt egy újabb villanyszerelési munka elvégzését is kérte tőle. A vádlott megölte a sértettet, a holttestet pedig elrejtette. A sértett autóját még az elkövetés napján egy ismerőséhez, a szerszámait pedig másnap egy rokonához vitte, ahonnan azokat a hatóság lefoglalta.

A vádiratban az ügyészség – egyebek mellett – életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy az elkövető negyven év elteltével legyen feltételes szabadságra bocsátható.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport