Százmillió forint kormányzati támogatásból bővülhet a Stühmer Kft.

2021.04.16. 21:02

Szijjártó Péter bejelentette, hogy édesipari termékeket gyártó Stühmer Kft. bővíti kapacitását Egerben, mindezt teszi kormányzati támogatással. Az összesen 300 millió forintos beruházáshoz a kormány 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad. Így a cég a bonbonok gyártásának kapacitását a háromszorosára, míg a cukrászsüteményekét a duplájára tudja növelni – írta az MTI.

A Stühmer Kft. több mint 150 terméket gyárt és az ország négy településén – Budapesten, Egerben, Gyöngyösön és Makláron – 7 exkluzív márkaboltot üzemeltet. Maklári székhelyén emellett cukrászüzemet és kézműves fagylaltozót is működtet.

A támogatás segítségével megvalósuló egri fejlesztéssel 10-12 fővel tudják létszámukat növelni. A nyilvános cégadatok szerint a 2004-ben alapított Stühmer Kft. 2019-ben 95 alkalmazottal 2,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

A külgazdasági és külügyminszter rámutatott, hogy a hetekben a kormány sem tétlenkedett, mintegy 46 beruházást (összesen 36 milliárd forint) támogatott már Heves megyében, ehhez a kormány 13 milliárd forintot adott. A politikus elmondása szerint 12 ezer 500 munkahely fenntartását segítik ezzel.