Ferenc
10 °C
29 °C

A román horrorkaraván jött, és nem érdekelte a magyar törvényi szigor

2021.04.18. 11:59

Messze felülmúlta a megengedett tömeget az a személygépkocsikat szállító román karaván, amit az M0-son az Annahegyi pihenőnél vettek észre a rendőrök 2021. április 16-án – olvasható a rendőrség portálján.

A veszélyes túlsúly miatt az egyenruhások háromszázötvenezer forintos közigazgatási bírságot fizettettek a jármű vezetőjével, aki csak az után folytathatta útját, hogy már megszüntette a szabálytalanságot. 

Az Index korábban beszámolt róla, hogy Magyarországon felemelték a szabálytalan járműszerelvények büntetési tételeit, ettől a törvényalkotó az igencsak elszaporodott balesetveszélyes vontatványok számának csökkenését várta. 

Kapcsolódó

Február 1-től félmillió forintra is büntethetik a horrorkaravánokat

A túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények súlyosan veszélyeztetik a közlekedőket.

Úgy tűnik, hiába a nagyobb bírság, hiszen már egymilliós tételről is hírt adott az Index.

Kapcsolódó

Egy millió forintos büntetés a horrorkaravánnak

Az M3-as autópályán kapcsolták le a moldáv honosságú járműszerelvényt.

A rendőrség szinte naponta számol be ezekről a félelmetes „járműcsodákról”, melyeket a köznyelvben horrorkaravánnak neveztek el, a rendőrök pedig egymás között csak transzformereknek hívják ezeket a balesetveszélyes vontatványkreálmányokat.