Ferenc
10 °C
29 °C

Ajándék gyorstesztet kaptak a háziorvosok, akik nem is tesztelnek

2021.04.19. 20:04

Fertőtlenítőszereket, maszkokat, gumikesztyűket és több mint 100 ezer COVID-gyorstesztet szállítottunk ki háziorvosoknak – írta közösségi oldalán Sára Botond, Budapest Főváros kormánymegbízottja.

A 24.hu azonban kiderítette, hogy a volt józsefvárosi polgármester által beharangozott csomagban a napi betegellátáshoz feltétlenül szükséges eldobható védőfelszerelésből, gumikesztyűből, maszkból kevés érkezett, mindössze pár csomag.

A rendelőkbe már kiszállított küldemény meghatározó részét az előzetes tájékoztatóban meg sem említett Covid-tesztek tették ki. A helyzet érdekességét az adja, hogy a háziorvosokat meglepte az antigéntesztcsomag, ugyanis

a tesztelés eddig nem tartozott a házorvosok feladatkörébe.

A portál által megkérdezett orvosok nem tartják jó elképzelésnek, hogy a fertőzéses tünetekkel rendelkező pácienseket ugyanabban a rendelőben teszteljék, ahol az oltási program is zajlik. A feltehetően több százezer forintot érő csomag mellé azonban nem mellékeltek magyar nyelvű felhasználási tájékoztatót, így a kínai gyorsteszteknek nem tudnak a fővárosi háziorvosok maradéktalanul örülni.

Arról, hogy változik-e a háziorvosok tesztekkel kapcsolatos feladatköre, az Index is igyekszik többet megtudni, kérdéseinket elküldtük a hatóságokhoz. Amint válaszolnak frissítjük cikkünket.