Most már bárki kaphat oltást, csak ne vesszen kárba a vakcina

DSZZS20210413003
2021.04.19. 08:27

Nyoszoli Ákos operatőrt soron kívül oltották be AstraZenecával a XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben. Egyik barátjától jött az információ, hogy a többen nem mentek el a megadott időpontra, a kiolvasztott ampullákat azonban nem akarták kidobni, ezért a hivatalos rendelési idő után legalább hatvan embert beoltottak. Nyoszoli Ákostól még azt sem kérdezték meg, melyik kerületben lakik – írta a Blikk.

Budajenő és Telki környékén nyílt Facebook-csoportot hoztak létre, hogy az ottélőket értesíteni tudják arról, ha valahol megmaradt a vakcina. Egy helyi szerint azért volt szükség erre, mert a háziorvosok nem mindig van naprakész információjuk, és sok lakos azt nem tudja, mikor kerül sorra.

A Blikknek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, létező jelenségről van szó. Többször előfordult, hogy azok, akik regisztrálnak, nem mennek el az oltásra. Az egészségügyi dolgozókmeg nem akarják, hogy az oltóanyag kárba vesszen, ezért keresnek valami alternatív megoldást, mert erre még egyelőre semmilyen szabályozás nincs.

(Borítókép: Egy férfit beoltanak a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag második adagjával a fővárosi Honvédkórház oltópontján 2021. április 13-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)