Úgy megtetszett a nyaraló a betörőnek, hogy be is költözött

2021.04.19. 11:23

A Siófoki Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a férfit, aki betört két siófoki nyaralóba, majd az egyikbe be is költözött – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A negyvenhét éves férfit korábban már több alkalommal elítélték vagyon elleni bűncselekmények miatt. 2021 márciusában ismét hallatott magáról, amikor 

befeszítette egy siófoki üdülő ajtaját, majd néhány napig az ingatlanban lakott, miközben az ott található gázpalackok felhasználásával fűtött. Amikor kifogyott a gázból, a vádlott a szomszédos nyaralóba is betört, és onnan egy további gázpalackot, valamint egy olajradiátort vitt át ideiglenes szállására.

A betörő igyekezett mindent felhasználni, amit az ingatlanban talált, az egyik nyaralóból két kerékpárt is ellopott, majd az egyiket eladta. A férfi összesen hetvenhétezer forint értékben lopott, emellett a bejárati ajtók megrongálásával további tizenhétezer hatszáz forint kárt okozott.

Az ügyészség tájékoztat róla, hogy miután a tulajdonosok észlelték a betöréseket, és értesítették a rendőrséget, a siófoki nyomozók rövid időn belül elfogták a betörőt. 

A férfit egy, a helyszínen hátrahagyott vásárlásról kiállított számla buktatta le, ez alapján a rendőrök felkeresték üzletet, és a biztonsági kamera felvételeiről azonosították a betörőt.

A Siófoki Járásbíróság 2021. április 13-án a férfit bűnösnek mondta ki valamennyi bűncselekmény elkövetésében, ezért őt halmazati büntetésül egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett.