Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Nyitnak a teraszok, de kevés a munkaerő

D KOS20200518019
2021.04.19. 17:09

Valamikor e hét közepén eléri a 3,5 milliót a legalább az első dózissal beoltottak száma Magyarországon. Orbán Viktor kormányfő bejelentése szerint ezután nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a bértámogatás viszont májusban is elérhető marad.

Kovács Lászlót arról kérdeztük, hogy az újranyitás mekkora kihívást jelent az iparágnak.

A megfelelő számú munkaerő biztosítása az egyik sarokpont, komoly béremelésekre lesz szükség a visszacsábításhoz, például az építőipar nagy konkurensünk a piacon, felszívták a vendéglátásban munka nélkül maradókat

– mondta a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke, további nehézségként említve, hogy az elmúlt időszak miatt nem sorolhatjuk a legnépszerűbb karrierutak közé a vendéglátást.

Hasonlóan kérdéses terület az árumennyiség biztosítása. Idő kell hozzá, amíg a romlandó alapanyagokat leltározzák és pótolják, a készletek feltöltése jelentős logisztikai feladat.

Kovács László szerint az lenne az egészséges, ha ilyen hosszú leállás után minimum két hétre előre tudnának tervezni a nyitással.

Technikailag és mentálisan is lelassult a szektor. Pótolni kell az árut, újra fel kell venni az embereket, és fel is kell pörgetni őket, hogy visszaálljanak a munka ritmusába.

Ahol sikerült megtartani a munkavállalókat, vagy legalább elviteles és házhoz szállítással üzemeltek, könnyebb lesz az újraindulás.

Az MVI vezetője arra számít, hogy az emberek részéről kezdetben lesz egy felszabaduló, euforikus érzés, nagy igény van már a társasági életre, de ez idővel visszaállhat egy átlagosabb szintre, a turistaforgalomra pedig tovább kell várni.

Be kellene oltani a dolgozókat?

Az oltás senkinek nem kötelező, de Kovács László úgy gondolja, akkor járnak el felelősen a vendéglátóhelyek munkavállalói, ha kérik a vakcinát. Ennek gazdasági szempontjai is lehetnek:

Egy koronavírusos kolléga karanténba kényszerítheti a munkatársait, ami akár az étterem ideiglenes, kényszerű bezárásához is vezethet. Ez gazdaságilag kockázatos, ráadásul az üzenete is negatív a vendégek felé, hogy itt egy nem biztonságosan működő hely volt.

A szakember hangsúlyozta, hogy az átoltottság a turisztikai szektornak egy jó reklámlehetőség is, például Horvátországban elkezdik oltani a turizmusban dolgozókat, ami nagyobb biztonságérzetet és kedvet adhat a potenciális vendégeknek.

Nem örülnének a védettségi igazolványnak

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt, hogy négymillió oltottnál jöhetnek olyan lazítások, amelyek csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkoznak.

Nem lenne jó, ha a vendégeknek kötelezővé tennék ezt, a fogyasztói közönségünk többsége 18–40 év közötti, óriási bevételkiesést jelentene, ha az oltási sorrendben nem kiemelt fiatalok csak igazolvánnyal térhetnének be ezekre a helyekre.

(Borítókép: Vendéglős felszolgál egy kávézó teraszán Budapesten 2020. május 18-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)