Próbaterhelést végeznek a Déli összekötő vasúti Duna-hídon

2021.04.20. 12:21

A héten elvégzik a Déli összekötő vasúti Duna-híd új hídszerkezetének próbaterhelését, így vasárnap estétől a vasúti forgalom menetrend szerint bonyolódhat rajta, közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel. Február végén az utolsó elem beemelésével átjárhatóvá vált az új hídszerkezet, amely a Déli Körvasút fejlesztésének első állomása, írták közleményükben. A beruházás részeként kettőről három vágányosra bővült a Déli összekötő vasúti híd; az új hídszerkezet megépítése után következik a meglévő két hídszerkezet cseréje.

Kapcsolódó

Megjelent a Déli Körvasút kivitelezési tendere

A munkálatok során kifejezetten nagy figyelmet fordítanak majd a zaj- és környezetvédelemre.


A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése összesen 35,9 milliárd forintba kerül. A beruházást az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF valósítja meg, a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft.-vel kivitelező céggel együttműködve.

A közleményben jelezték: a Déli Körvasút a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF közös projektje. A fejlesztés célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson a főváros közlekedésében.



  • Hírek
  • Bankszámla