Gizella
9 °C
14 °C

Magukat buktatták le a tapétatolvajok a világhálón

2021.04.21. 21:17

Az interneten árulták a tolvajok azt a tizennégy tekercs tapétát, amit egy pécsi boltból loptak el, ám az üzlet egyik alkalmazottja észrevette ezeket és maga göngyölítette fel az ügyet – tájékoztat róla a Baranya Megyei Főügyészség

Pécsi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat három elkövetővel szemben, akik 2021 januárjában egyértelműen lopási szándékkal mentek egy pécsi áruházban.  Mindhárman több tekercs tapétát vettek magukhoz , majd azokat egy magukkal vitt nagy táskába rejtették el. Ezután fizetés nélkül nyugodtan kisétáltak a boltból a több mint ötvenezer forint értékű, tizennégy tekercs tapétával.

A lopás után az elkövetők egyike egy közösségi oldalon kezdte árulni a tapétát, amin egy álprofillal volt regisztrálva. Pechjére a bolt egyik alkalmazottja meglátta a hirdetést és felismerte az általuk forgalmazott árut, ezt jelezte a munkáltatójának, ahol ellenőrzést tartottak és észlelték a tapéták hiányát, majd a bolt kamerafelvételei alapján megállapították azt is, hogy azokat ellopták.

Ezek után megpróbálták felvenni a kapcsolatot a lopot holmit árulóval, aki azonban addigra törölte a hirdetését, ám 

a bolt alkalmazottja a hirdető ismerősei között talált egy közös ismerőst, akinek segítségével sikerült beazonosítani az egyik tolvajt.