Ungár Péter: Átlátszó csel, ahogy Hende Csaba dicsér

DBZOL20210222010
2021.04.21. 16:08
A Fidesz szombathelyi országgyűlési képviselője nem győzi agyondicsérni LMP-s riválisát, aki szerint azonban így akarja őt hitelteleníteni a kormánypárti politikus. Hende Csaba korábban már kijelentette, „nagyon szorít” Ungár Péternek, hogy megnyerje az előválasztást. Az LMP-s politikus erre akkor azt válaszolta, hogy a Fidesz képviselője már csak akkor tud neki ártani, ha megdicséri.

Egy április 16-án közzétett videóban Hende Csaba kérdésre arról beszélt (12:24-től), hogy Ungár Péter egy kiváló csalódból származó, nagyon felkészült, tehetséges politikus, akivel és akinek a szüleivel még közösen nyaraltak is. Azt is felidézte, hogy a gyermekei együtt játszottak Ungár Péterrel, és nagyon jól megértették egymást.

Ezután többször is határozottan a kamera felé fordulva, mintegy a nézőknek hangsúlyozva, elmondta, „megérti” Ungár Pétert, akinek a családi hátterével erősen bizonygatnia kell – „muszáj is” –, hogy valódi ellenzéki, és ezért rendkívül látványos módon kell őt szapulnia.

Hende Csaba szerint ez azonban csak az előválasztási kampánynak szól, ugyanis „az alma nem esik messze a fájától”. Azt is kiemelte:

a magyar mondás szerint, ő valahol mégiscsak a mi kutyánk kölyke.

Megismételte, amit egy interjúban már korábban is elmondott, „szurkol” Ungár Péternek, hogy sikeres legyen az előválasztáson, győzze le a riválisait,

mert ha ő áll szemben a Fidesz jelöltjével, akkor én hátradőlök nyugodtan, és már csak egy kávét kérek” 

– fogalmazott Hende Csaba, aki azt is kijelentette: egészen biztos enne, hogy Ungár Péter „a megfelelő pillanatban a jó gombot fogja megnyomni”, és ezzel valóban Szombathely, az ország és a benne élők érdekeit fogja szolgálni.

Efelől önök is legyenek teljesen nyugodtak 

– sulykolta a Fidesz képviselője a nézőkhöz fordulva, mintha szándékosan tényleg azt a gondolatot akarná elültetni a választókban, hogy az LMP-s politikus „jó a Fidesznek”.

„Megértem, ha fél tőlem”

Hende Csaba korábbi dicséreteivel kapcsolatban Ungár Péter az Indexnek azt mondta, tiszteli a Fidesz-politikusban azt a reális önértékelést, ami azt mutatja, hogy

ő már tényleg csak úgy tud egy másik politikusnak ártani, ha megdicséri.

Az LMP-s politikus akkor azt is leszögezte, „egyoldalú szerelemről” van szó, „Hende Csaba megbukott a Fideszben”, 2022-ben pedig „a szombathelyiek fogják megbuktatni”.

A kormánypárti politikus újabb kijelentéseivel kapcsolatban Ungár Péter a Facebook-oldalán azt írta, Hende Csaba „a magyar politikatörténet egyik legátlátszóbb cselét hajtja végre”, amikor arra számít, hogy ha sokat dicséri őt, akkor az hitelteleníti az ellenzéki szavazók szemében.

Egyvalami biztos: a bukott miniszter nagyon nem szeretné, hogy én nyerjem az előválasztást. Megértem, ha fél tőlem, de rossz útnak tartom, ha valaki folyton a másik családját emlegeti

– fogalmazott az LMP-s politikus a közösségi oldalán.

Azt, hogy tisztul a kép a Vas megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében, jól mutatja, hogy a Demokratikus Koalíció már hivatalosan is beállt Czeglédy Csaba ügyvéd jelöltsége mögé, míg az exjobbikos Bana Tibor kiszállt a versenyből, és inkább Vas megye 3-as választókerületében folytatja kampányát. Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint Czeglédy Csaba és Ungár Péter mérettetheti meg majd magát az ellenzéki előválasztáson.

(Borítókép: Ungár Péter az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 22-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)