Matolcsy Ádám cégének bútorai landolhattak az édesapja által vezetett jegybank épületében

2021.04.22. 12:19

Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak cégétől kerülhettek bútorok a jegybank épületébe, az összegekről egyelőre titkolózás van – számolt be a Népszava.

A Széll Kálmán téren álló, felújítás alatt lévő Buda Palota (az egykori Postapalota) még 2018-ban került a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába. Úgy tűnik, a munkálatok lassan a befejező szakaszhoz érnek, ugyanis megkezdődött az épület bebútorozása. A Népszava szerint nem is akármilyen bútorokkal: a lap birtokába jutott néhány fotó, amelyek tanúsága szerint a teherautókon befutó szállítmány a Matolcsy Ádám érdekeltségébe tartozó Balaton Bútor Kft.-től érkezhetett.

A lap az ügyben megkereste kérdéseivel Matolcsy Ádámot, aki válaszában nem cáfolta, hogy az ő bútorai kerültek a Buda Palotába, azonban hangsúlyozta, hogy tartja magát azon, korábbi nyilatkozatához, amely szerint

a Balaton Bútor Kft. nem indul olyan közbeszerzésen, ahol a kiíró a Magyar Nemzeti Bank vagy annak bármilyen leányvállalata.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a gyár „partnerei közt is szerepel kereskedő, viszonteladó, aki tovább értékesítheti a termékeinket, de ennek utóéletét cégünk nem követi nyomon”. A Népszava szerint ennek azonban kissé ellentmond, hogy a palota udvarára a felirat szerint a Balaton Bútor autója állt be.

A lap megjegyzi, hogy Matolcsy Ádám cége egyébként igen sikeresen szerepel az állami közbeszerzéseken: egyebek között decemberben például az egyik nyertese lett egy 20 milliárd forintos keretösszegű állami bútorbeszerzésnek.