A Főváros szerint a Gellért-hegyi sikló közberuházásban épülhet

2021.04.23. 17:16

Újra a figyelem középpontjába került az évtizedek óta tervezett Gellért-hegyi sikló projekt, miután a Gellért-hegyi SIKLÓ Kft. közleményben jelentette be, hogy várhatóan hamarosan indul a beruházás és ennek keretében kevesebb, mint másfél év alatt megépülhet a Tabán és a Citadella közötti felvonó. 

A sikló beruházásról lapunk interjút közölt Walton Imrével, a beruházást jegyző Gellért-hegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetőjével. Ebben egyebek mellett elhangzott, hogy március 25-én, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén a kormány állást foglalt amellett, hogy támogatja a Gellért-hegyi sikló építésének megvalósítását a hatályos szerződéses struktúrában, azaz koncessziós keretek között. 

A jelzett támogatás miatt megkerestük a Fővárosi Önkormányzatot, kérve a sikló koncessziós megvalósítása kapcsán álláspontjukat. A felvetésre Tüttő Kata főpolgármester-helyettes közösségi oldalán úgy reagált, hogy a Fővárosi Kormányhivatal tájékoztatása szerint a siklónak nincs érvényes építési engedélye, mert az lejárt februárban és véleményük szerint nem hosszabbítható. 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány tavaly úgy döntött a Fővárossal egyetértésben, hogy

közberuházásként valósítja meg a Gellérhegyi-hegyi siklót. 

A várospolitikus a jegyzőkönyv alapján utalt arra, hogy az interjúban hivatkozott március 25-i Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, a kormány nem foglalt állást arról, hogy támogatja a Gellérthegyi-sikló koncessziós keretek közötti megépítését.