Meghalt Veronka néni, az ország legidősebb embere

2021.04.24. 09:57

Kedden elhunyt a bajai Zsilinszki Veronika, aki 113 évet élt – adta hírül Baja város oldala. Veronka nénit április 27-én kísérik utolsó útjára a bajaszentistváni temetőben.

A hivatalos források szerint 1908. február 4-én született a vajdasági Kevevárán, kisgyermekként települt át szüleivel és két testvérével Bajára. Hosszú élete során leginkább kétkezi munkát végzett, több baleset is érte, de a szerencse sosem hagyta el. Becsülettel felnevelte egyetlen fiát, majd unokáját is: ő a jelenlegi gondviselője. Mint elmondta: fiatalkorában igazi társasági embernek számított, nagyon szeretett táncolni, beszélgetni, de szívesen kertészkedett és olvasott is. Ma már a tevékenységek többségében meggátolja egészségi állapota, de – amint kiemelte – a felé áradó szeretetet így is érzi!

– írta róla az önkormányzat lapja. A város többször is köszöntötte Veronka nénit.

A minisztérium 2019 februárjában megerősítette, hogy a bajai Zsilinszki Veronika az ország legidősebb embere. Halálhírére azt az információt kapták szintén minisztériumi forrásból: 

ő volt a történelemben az első magyar ember, aki bizonyíthatóan elérte a 113 éves kort.