Ferenc
10 °C
29 °C

Négymillió beoltott után újra fizetős lesz a parkolás?

BJASZ20210327001
2021.04.25. 21:54

Négymillió beoltottat követő szabályozás részleteiről – ahogyan tettük eddig is – időben tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot – fogalmazott a kormány az ATV Híradójának azon kérdésére, hogy meddig parkolhatnak még ingyen az autósok.

Több mint egy éve, április 5-én jelentette be Orbán Viktor kormányfő, hogy díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon. „A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját, emiatt indokolt a kerületi parkolási díjak megszüntetése” – jelentette ki a miniszterelnök tavaly. Emiatt másnap rendelet formájában szüntették meg a veszélyhelyzet idejére a parkolási díjakat nemcsak a fővárosban, de országszerte is. 

Az ingyenes parkolás még július elsejéig fennmaradt, majd a járvány erősödése miatt a kormány november 4-én újra visszahozta a fővárosba a lehetőséget, ami a jelenlegi veszélyhelyzetben is érvényben van. A főváros belső kerületei azóta is telítettek, sok helyen a mai napig óriási a káosz a parkolás miatt.

Az ATV riportjában több budapesti kerület vezetője nyilatkozott. Zugló polgármestere, Horvát Csaba elmondta: a tavalyi évben 590 millió forint, az idei évre, ha május 23-mal számolnak, akkor további 620 millió, önkormányzati bevételkieséssel számolnak. Hozzátette: sokan a helyi lakosoktól veszik el a helyet, hivatalos tájékoztatást pedig még nem kapott, hogy meddig parkolhatnak ingyen az autósok.

Informális jelzések voltak, de őszintén, a világ egyetlen egy országa vagyunk, ahol az ingyenes parkolással harcolnak a járvány ellen. És bízom benne, hogy ez rövidesen, egy-két héten belül meg is szűnik

– fogalmazott Horváth Csaba.

Baranyi Krisztina, a 9. kerület polgármestere szerint az ingyenes parkolás miatt egymilliárd forinttól esett el az önkormányzat.

Látszott, hogy nagyon ragaszkodik a miniszterelnök az ingyenes parkoláshoz, ezért már eleve erre az évre nem is terveztünk bevételt, csak áprilistól. Úgy gondoltuk, hogy az év első hónapjában biztos nem lesz parkolás, de mint ahogy látjuk, ez nyár végéig is elhúzódhat

– fogalmazott Baranyi Krisztina.