Mihály
2 °C
16 °C

Dobót megtaláltuk, Mátyást keressük, Petőfiről alighanem lemondhatunk

GettyImages-159829362
2021.04.25. 16:42
Nem lesz könnyű dolga azoknak, akik Hunyadi Mátyás maradványainak felkutatására vállalkoznak. Dobó István azonosítása és újratemetése jó példával szolgálhat, miközben a Csokonai vagy Petőfi nyughelyének meghatározására törekvő szakemberek és amatőrök egyelőre csúfos kudarcot vallottak. Pedig egyetlen sejt is elegendő lenne a sikerhez – feltéve, ha tudjuk, hol lelhetjük fel a keresett személyt. Dudás Eszter igazságügyi antropológus és genetikus szakértő avatott be a téma részleteibe.

Megpróbálják azonosítani Hunyadi Mátyás földi maradványait, hogy méltó nyughelyre temethessék az 1490-ben meghalt királyt – adta hírül Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője idén januárban. A feladat nem olyan egyszerű, mint első látásra tűnik, ugyanis az Árpád-házi és az őket követő vegyes házi királyok földi maradványait őrző székesfehérvári osszáriumban lévő csontokat többször is megbolygatták az idők során.

A helyzet mindezzel együtt sem teljesen reménytelen, mert a viszonyítási alapként szolgáló maradványok már a birtokunkban vannak. Kásler Miklós a közelmúltban a horvátországi Lepoglavába utazott a Magyarságkutató Intézet szakembereivel, és sikerült csontmintákat szereznie az ott lévő pálos kolostor templomában örök nyugalomra helyezett Corvin János sírjából. Mátyás törvénytelen fiát 1504-ben, annak korán elhunyt gyermekét, Kristófot pedig egy esztendővel később temették oda, és velük férfiágon kihalt a Hunyadi-dinasztia – áll a Válasz Online összefoglalójában.

Vajon hol találjuk meg Mátyás király csontmaradványait?

A maradványok viszont jól dokumentáltan hozzájuk tartoznak, így alkalmasak lehetnek az igazságos király azonosítására. Nem tudjuk azonban, hogy Mátyás csontjait az említett székesfehérvári csontkamrában vagy pedig a bazilikában lévő családi sírkápolnában találjuk meg, hiszen erre vonatkozóan nincs megbízható forrás. Könnyen előfordulhat, hogy az osszárium tüzetes átvizsgálása után is csalódást keltő eredmény születik. Optimális esetben a szakemberek rábukkannak majd néhány koponyára, koponyadarabra (ezek sok egyedi karakterjegyet tartalmaznak), mivel azonban a csontok alaposan összekeveredtek a századok során, a szétválogatásuk, illetve további elemzésük hosszú időt fog igénybe venni.

„Általánosságban a csontmaradványok alapján történő személyazonosítást antropológiai vizsgálattal kell kezdeni, szisztematikusan haladva. Első lépésként megtisztítjuk a csontmaradványokat, majd megállapítjuk, hogy emberi vagy állati maradványokkal van-e dolgunk, valamint azt, hogy egy vagy több személy maradványairól van-e szó. Ezután következhet a biológiai profil felállítása: a maradvány morfológiai nemének, elhalálozási korának, fekvési idejének (mennyi ideje halálozott el a személy) megállapítása, továbbá megvizsgáljuk azt is, hogy látható-e rajta sérülés vagy bármilyen patológiás, betegségre utaló elváltozás. Sokat segíthet a fogazat leírása is, míg a hosszú csontok alapján a testmagasság becsülhető meg” – ismertette az eljárás részleteit Dudás Eszter igazságügyi antropológus és genetikus szakértő, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) munkatársa.

Első ránézésre nem sok derül ki

A biológiai profil felállítását követően a kapott adatokat összevetik a konkrétan keresett személy adataival, és csak ezután lehet bármilyen következtetést levonni a maradványokkal kapcsolatban. Mielőtt 2008-ban sor került volna Dobó István csontvázának azonosítására, az ügyet forszírozó dobóruszkai polgármester állítólag kitett egy koponyacsontot a kutatók elé, azt kérdezve, hogy ez tartozhat-e a híres egri várkapitányhoz. Bár egy tapasztalt antropológus tudja, mit kell nézni, első ránézésre legfeljebb az elhunyt személy neme állapítható meg, minden további információ több napig tartó alapos vizsgálat után nyerhető ki a csontokból.

„A klasszikus antropológia módszertana manapság nem fejlődik olyan gyorsan, mint például a genetika, ahol szinte évente születnek új módszerek. A csontvázrendszer nem változik ennyire látványosan, az evolúciója sokkal lassabb folyamat. Ugyanakkor nekünk is mindig újabb populációs adatokra van szükségünk arra vonatkozóan, hogy például egy 50 évvel ezelőtt kidolgozott életkorbecslő módszer milyen pontossággal alkalmazható a mai populációkon. Tehát az erre vonatkozó adatokat folyamatosan frissíteni kell” – magyarázta Dudás Eszter.

Ha kisebb csoda révén előkerülnének Hunyadi Mátyás maradványai, akkor sem lesz könnyű válaszolni az évszázadok óta bennünket izgató kérdésekre. Például arra, hogy mérgezés okozta-e a király halálát, hiszen nem minden méreg, betegség, sérülés hagy nyomot a csontokon.

Van, ami csak a lágyszövetek szintjéig jut el, és a bomlással eltűnik, de egy toxikológus szakértő talán mégis fényt deríthet erre a dologra is. Feltehetően nem kapunk egyértelmű választ arra sem, hogy a törökverő Hunyadi János (Mátyás apja) tényleg Luxemburgi Zsigmond törvénytelen fia volt-e. „Az apai ágat az Y-kromoszómával lehet vizsgálni, mert ez a mutációktól eltekintve változatlanul öröklődik férfiágon. Ez azt jelenti, hogy minden, apai ágon rokon férfi személy azonos Y-kromoszomális DNS-tulajdonságokkal rendelkezik. Emiatt kifejezetten személyazonosításra nem alkalmas, ellenben leszármazási vonalak vizsgálatára tökéletes. Természetesen ebben az esetben is szükség van egy adott tulajdonság földrajzi/populációs szintű gyakoriságára, eloszlására, amely alapján megtudhatjuk, hogy a vizsgált tulajdonság mennyire elterjedt az adott területen/populációban” – mondta Dudás Eszter.

A megnyálazott papírok segítették az azonosítást

Az igazságügyi antropológus többször is találkozott már történelmi személyek maradványaival, legutóbb a „demokráciaellenes szervezkedés” miatt 1953-ban mártírhalált halt és 2013-ban boldoggá avatott Sándor István csontjainak vizsgálatát bízták rá és kollégáira. Bár az alkalmazott módszerben nem volt különbség, az ügy rendkívül összetett gondolkodást követelt meg, és 8-9 hónapot vett igénybe.

A tömegsírból ugyanis hat személy maradványai kerültek elő, amiket antropológiai vizsgálattal két lehetséges maradványra lehetett leszűkíteni, utána DNS-vizsgálattal lehetett tovább haladni. Szerzetesként Sándor Istvánnak nem voltak leszármazottjai, viszont a kutatók rendelkezésére álltak korabeli borítékok és bélyegek (1943-ból és 1951-ből), vagyis az azonosítást végül a több évtizede megnyálazott papírok alapján tudták elvégezni.

Egyetlen sejtmag 6-7 pikogramm DNS-t tartalmaz, és abból már egészen jól lehet dolgozni

– mondta Dudás Eszter.

A genetikai vizsgálat nem számít pénztárcabarát eljárásnak, de nem is megfizethetetlenül drága. Megfelelő referenciaszemély (bizonyított felmenő) esetén gyakorlatilag 100 százalékos megbízhatóságú, ám az alkalmazására mégsem kerül sor minden esetben. Dobó István esetében például nem került sor genetikai vizsgálatra, valószínűleg azért, mert a 2008-as azonosítás során (amelyet ünnepélyes újratemetés követett) klasszikus antropológiai módszerekkel, illetve különféle fellelt tárgyak révén nagy biztonsággal el lehetett végezni az azonosítást. A csontokat abban a szarkofágban találták meg, amelyet Dobó István fia az apja 1572-ben bekövetkezett halálát követően alakított ki a szentélyben.

Az eltemetett személy 70 év körüli, 180 centiméter magas férfi volt, és a dolmányának zsebében egy lila köves arany női gyűrűt találtak, amelyet a feleség, Sulyok Sára eljegyzéskor kapott gyűrűjeként azonosítottak. Abban a korban szokás volt, hogy az özvegy az elhunyttal együtt eltemetteti ezt az ékszert. Az azonosítást segítette, hogy az elhunyt személy köszvényben szenvedett, ami közismert volt Dobóval kapcsolatban is.

Ennél a betegségnél a húgysav kiválik, és kristályok formájában lerakódik az ízületekben. Gyulladást okoz bennük, ami nyomot hagyhat a csontokon

– találgatott Dudás Eszter, aki az ide vonatkozó jegyzőkönyvet nem olvasta. Kérdésünkre, hogy a maradványok alapján pontosabban behatárolható-e az egri kapitány születési éve (amit most 1502 körülire teszünk), az igazságügyi antropológus ezt felelte:

„Minél idősebb elhunyt személyről van szó, annál nehezebb megállapítani az elhalálozási korát. A csontmaradványok alapján ugyanis a biológiai életkort becsüljük, ami nem mindig van összhangban a kronológiai életkorral. Gyerekeknél és fiatal felnőtteknél még lehet nagyjából 2 éves szórással dolgozni, de egy 70 évesnél már nem.”

Irodalomtörténészek különös esete Csokonai Vitéz Mihállyal

A vizsgált személy halála óta eltelt rövidebb idő szintén nem jelent garanciát az azonosítás sikerére. Jó példa erre Csokonai Vitéz Mihály esete, akinek a Debrecenben lévő sírját 1953-ban tárták fel, mégpedig Juhász Géza irodalomtörténész, egyetemi professzor közbenjárása révén. Balogh István, a Déri Múzeum akkori igazgatója határozottan tiltakozott a hely megbolygatása ellen, de átnyúltak a feje fölött, és mivel Révai József népművelési miniszter is a látványos eredményekkel kecsegtető ügy mellé állt, végül a munkálatokat elkezdték – derült ki Papp József helytörténész 2018-as, Csokonai debreceni lakhelyeiről tartott előadásából is.

Az exhumálást Malán Mihály, az antropológia professzora végezte, de igazából sok mindenre nem jutott, mert

a sír elkeserítő állapotban volt.

A költő 1805-ben, 31 évesen halt meg tüdőgyulladás következtében, de nemsokára elhunyt az öccse (szintén tüdőbajban), majd 1810-ben az édesanyjuk is. Közös helyen, a Hatvan utcai temetőben helyezték örök nyugalomra mindhármukat (a hely városrészre utal, ma a Dorottya utcán található a sír), mert a család zöme már oda volt temetve.

1836-ban a helyet impozáns, 75 mázsás öntöttvas obeliszkkel jelölték meg (a köznyelv ezt csak vasgúlának nevezi), amelynek elkészítése közben nem sokat törődtek a kegyelettel. A gúlaalap kiásásakor előkerült csontokat valószínűleg csak visszadobálták a sírba, mert az 1953-ban feltárt csontok meszes, téglatörmelékes homokban feküdtek, 140–240 centiméteres mélységben, lényegében azonosíthatatlan módon.

Malán Mihály 1954-ben közzétett elemzése szerint találtak (többek között) egy 30–35 éves férfihoz tartozó koponyatetőt, amely 1496 köbcentiméteres, nagy méretű koponyához tartozhatott. A hosszú csontok alapján az eltemetett személy 172 centiméter magas lehetett, és mivel mellette még egy nő és egy férfi csontjait lehetett megkülönböztetni, a vizsgálat azzal a végkövetkeztetéssel zárult, hogy a csontok akár a Csokonai családéi is lehetnek. Mindez aligha tette boldoggá a feltárást szorgalmazó Juhász Gézát, aki bízott azon legenda igazában, miszerint Csokonai temetésekor „elszomorodott édesanyja” a fia feje alá tette a koporsóba a költő maradék kéziratait (más verzió szerint mérgesen a sírba dobta, hogy pusztuljanak el azok is), ám ennek semmi nyomát nem lelték.

„Nagyon kevés esélye van annak, hogy a papír túléljen több évszázadot a földbe temetve. Ezt saját tapasztalataim alapján is mondhatom, hiszen találtunk már egy 1950-es években eltemetett maradvány mellett papírdarabot üveghengerbe zárva, de az is meglehetősen rossz állapotban volt. Hosszabb idő után legfeljebb a ruházatból marad meg valami, illetve a fémgombok, csatok, ékszerek” – világított rá Dudás Eszter.

A segesvári csatatéren most nem Petőfit keresik

Végezetül egy „örökzöld” ügyet kell még megemlítenünk, mégpedig Petőfi Sándor rejtélyes eltűnését, már csak azért is, mert néhány éve megkezdték a halálhelyének tartott segesvár–fehéregyházai 1849-es csatatér alaposabb feltárását. A 2018–2019. évi munkálatok a Petőfi Irodalmi Múzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete, valamint a marosvásárhelyi Maros Megyei Múzeum bevonásával mentek végbe.

A cél nem az eltűnt költő maradványainak felkutatása, hanem a történeti táj rekonstruálása és az ütközet eseménysorának tárgyi emlékekkel is kísért, pontosabb rekonstrukciója. Az első, próbajellegű régészeti terepbejárásokra 2018-ban került sor az Ördög-erdő és a segesvári erdő területén. Ekkor 19 darab, az 1849. évi harcokhoz köthető tárgy, köztük ruházati lelet, pénzérem, kézitűzfegyver-lövedékek és tüzérségi emlékek kerültek napvilágra. A kutatások 2019 májusában és júniusában az Ördög-erdő és a segesvári erdő területén, mintegy 137 500 négyzetméteres térségben folytatódtak. Az újabb munkálatok során 344 darab, hipotetikusan a segesvári összecsapáshoz köthető tárgy került elő – áll Polgár Balázs és Soós Zoltán régészeknek a Hadtörténeti Múzeum Értesítőjében megjelent írásában.

Ha álhírnek tartjuk a Morvai Ferenc nagyvállalkozó által 1989-ben világgá kürtölt szenzációt, miszerint Petőfi maradványait az oroszországi Bajkál-tó közelében fekvő Barguzin település temetőjében találták meg, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a csata hevében eltűnt (és alighanem az üldöző kozákok által leszúrt) költőt tömegsírba helyezték. 1000–1200 elhantolt személy csontjai közt pedig szinte lehetetlen lesz valaha is megtalálni az őhozzá tartozókat, legalábbis a mi életünkben, a jelenlegi technológiai fejlettségi szint mellett biztosan nem,

még korlátlan idő és pénz rendelkezésre állása esetén sem.

„Mohácson mostanában tárnak fel tömegsírt, és látszik, hogy nem könnyű feladat. Petőfi megtalálásához egyenként kellene megvizsgálni a maradványokat, és antropológiai módszerekkel viszonylag kevés személyt lehetne eleve kizárni. Az eltemetett katonák neme és életkora ugyanis közel azonos lehet, vagyis a költőt csupán DNS-vizsgálattal lehetne azonosítani, ami viszont tényleg borzasztóan drága és időigényes volna. Ráadásul a leszármazottak személye is bizonytalan, ami tovább nehezítené a kutatást” – összegezte Dudás Eszter, aki szerint azért történnek újra meg újra próbálkozások a bizonytalan sorsú történelmi nagyjaink felkutatására, hogy méltó módon legyenek eltemetve azok, akiknek ez nem adatott meg, és így méltó módon őrizhessük emléküket.

A rendelkezésre álló források és háttértámogatás tükrében bátran állíthatjuk, hogy Hunyadi Mátyás maradványainak megtalálásáért és azonosításáért minden követ megmozgatnak majd a szakemberek. És ez mire lesz elég? Ne legyenek illúzióink, bő fél évezred elteltével mindez páratlanul ambiciózus vállalkozásnak számít, ami vajmi kevés kézzelfogható sikerrel kecsegtet. De ahogy telik az idő, úgy csökkennek az esélyeink, ezért talán most érkeztünk el az utolsó pillanathoz, amikor egy ilyen próbálkozás egyáltalán bármilyen eredményhez vezethet.

(Borítókép: Petőfi Sándor. Fotó: DeAgostini / Getty Images)