A poszt-Covid szindrómás betegek többsége mentális tünetekkel küzd

DVAST20210326106
2021.04.26. 17:02
Több, mint egy évvel a koronavírus-járvány kezdete után vált világossá, hogy az egészségügyi dolgozók extra terhelése nem csupán átmeneti, hanem még hónapokkal a veszély elmúltával is meg kell küzdeniük vele. Ennek oka a poszt-Covid szindróma, amelynek kezelésére több helyen már külön ambulanciát is nyitottak.

A koronavírussal kapcsolatos klinikai vizsgálatok eddig főként a betegség akut szakaszára koncentráltak, az idő előrehaladtával azonban egyre több mindent tudunk meg a fertőzést követő hetekről, hónapokról is, amikor szintén jelentkezhetnek tünetek.

A poszt-Covid szindróma hozzávetőlegesen a betegségen átesettek 30 százalékát érinti, vagyis Magyarországon körülbelül 150 ezer embert,

akiknek az ellátásáról a negatív tesztet követően is gondoskodni kell.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere valamivel több mint egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elkészült a poszt-Covid szindróma szakmai protokollja, amelynek mentén külön ambulanciák állhatnak fel az országos intézetekben, az egyetemek klinikai központjaiban, és a megyei kórházakban.

Több helyen ez már meg is valósult, hamar telt ház lett például a Budapesti Szent Ferenc Kórházban, de fogadnak betegeket a Dél-pesti Centrumkórházban, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, a Heim Pál Gyermekkórházban, az agglomerációban Törökbálinton, míg a vidéki városokban Komáromban és Baján is. Az egyetemek közül a Semmelweisen különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekekre, de létezik már poszt-Covid ambulancia Debrecenben és Szegeden is, utóbbi épp a napokban nyílt meg.

Emellett már a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában is elindult a poszt-Covid ellátás.

Ezek a rehabilitációs intézmények több szakmát integrálnak, ami azt jelenti, hogy a tünetektől függően infektológus, kardiológus, tüdőgyógyász, reumatológus, neurológus, és pszichiáter szakorvosok is kezelik a betegeket.

A jellemző fizikai tüneteken (nehézlégzés, ízületi fájdalmak, heves szívdobogás, magas vérnyomás) túl, sokaknál mentális problémák is jelentkeznek, így április elején nekik külön részleget nyitottak az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet – Nyírő Gyula Kórházban.

Az intézmény pszichiátriai igazgatója, Dr. Kéri Szabolcs az Indexnek elárulta: egyre több beteg érkezik hozzájuk, így az elmúlt hetek rávilágítottak arra, hogy 

szinte minden poszt-Covid szindrómás betegnek van valamilyen mentális tünete.

– A leggyakoribb a szorongás, egyfajta általános aggodalom, amely sok esetben testi tünetekkel, légzésproblémákkal, izomfeszüléssel társul. Emellett jelentkezhetnek pániktünetek, anélkül, hogy a beteg meg tudná mondani, hogy azok mitől keletkeztek. Továbbá szintén jellemző a depresszió, ami lehangoltsággal, fizikai és mentális fáradsággal, motivációhiánnyal, illetve nagyon gyakran koncentrációs problémákkal jár együtt – mondta Dr. Kéri, aki egyébként a szakmai protokoll megalkotásában is részt vett.

– A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a poszt-Covid szindrómával küzdő betegek ellátása világszerte komoly kihívást jelent, főként azokban az országokban, ahol még mindig magas az új megbetegedések száma. Ezért is fontos, hogy itthon minél hamarabb, minél több figyelmet fordítsunk a rehabilitációra, igény ugyanis bőven van, nálunk két hét alatt több, mint 130 páciens jelentkezett – árulta el a szakember.

Az elmúlt egy év nemcsak a betegeket, és azok családjait viselte meg, hanem a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat is. Szerencsére mára eljutottunk odáig, hogy már nekik is van hova fordulniuk, a Dolgozói Tanácsadó Szolgálat egy ideje ugyanis a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében foglalkozik pszichés problémákkal küzdő orvosokkal, ápolókkal.

„ Egy összetett programot dolgoztunk ki, nemcsak az egészségügyi dolgozókat kezeljük, de a hallgatókat is, hisz ők is részt vesznek egy ideje az ellátásban, mégpedig a frontvonalban – nyilatkozta korábban az Indexnek Purebl György az intézet igazgatója.

Segítséget hotline telefonos szolgálaton keresztül, személyesen, és csoportos beszélgetéseken is lehet kérni, de egy pár hete elindult a Nem vagy egyedül program is, amely felkészíti a hallgatókat a Covid-ellátás okozta nehézségekre. „Ezt nevezhetjük akár pszichológiai oltásnak is” – fogalmazott Purebl György.

(Borítókép: Koronavírus elleni oltásra érkezik egy páciens a rendelőbe Bicskén 2021. március 26-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)