A MOK szerint használhatatlan az Orbán-kormány vakcinatáblázata

2021.04.27. 10:20

Karikó Katalin korrekciója után a Magyar Orvosi Kamara is megfogalmazta észrevételeit a kormány vakcinatáblázatával kapcsolatban, amit a szervezet nyílt levelében közzé is tettek. 

A kamara az operatív törzshöz címzett üzenetében azt írta, fontosnak tartják és üdvözlik, hogy a kormány a jelenleg használt oltóanyagok hatékonyságát igazoló adatokat hozott nyilvánosságra, ugyanakkor ezek a jelenlegi formájukban nem alkalmasak az egyes vakcinák hatásosságának összehasonlítására. 

A MOK részletesen meg is indokolta állítását:

Ismeretlen a feldolgozási metodika, hiba az első és a második oltás adatainak egyben kezelése, különböző az egyes vakcinákkal oltottak egészségi állapota, az oltások időbeli eloszlása, valamint a feldolgozás nem számol az egyes vakcinákkal oltottak eltérő korátlagával. Így az adatok összehasonlításra, mélyebb következtetések levonására nem alkalmasak

 – szögezték le. Hozzátették, a Magyar Orvosi Kamara elnöksége ezért azt kéri, hogy a kormányzat tegye elérhetővé a kutatók számára az oltással kapcsolatos adatbázisok kutathatóságát. 

A nyílt levélben arra is kitértek, hogy mit kellene tenni az egyes vakcinák hatásosságának valós megítélése érdekében. Álláspontjuk szerint szükség lenne az egyes oltások által kiváltott immunválasz időbeli kialakulásának és erejének pontos megismerése érdekében egy prospektív reprezentatív vizsgálatot megindítani, amelynek eredményei alapján a leghatékonyabban lehetne felhasználni a különböző típusú oltóanyagokat. Ennek alapján lehetne szakmailag megalapozott döntést hozni az esetlegesen szükségessé váló újraoltásokról is.

Hozzátették, az erre vonatkozó kutatások megtervezésében a Magyar Orvosi Kamara szívesen közreműködik.