Az én Moderna-élményem

Ahogy sokaknak, nekem is voltak ellenérzéseim a koronavírus-vakcinával szemben. Osztottam a környezetem véleményét, hogy okosabb lehet még várni. Tehát vártam, de nem sokáig, regisztráltam az oltásra, biztos, ami biztos alapon. Időközben megkapták a nagyszüleim, aztán szépen lassan a fiatalabb barátok, ismerősök. Egyre több infó és történet jutott el hozzám, míg végül én is úgy éreztem, hogy megbízhatok a védőoltásban. Természetesen én is Pfizerre vagy Modernára vágytam, de a Szputnyiknak is örültem volna. Aztán végül teljesült is a kívánságom, tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra.

Vakcinairigység? Létezik!

Április 23-án bejelentették, hogy napokon belül újra megnyitnak a színházak, mozik, állatkertek, és sok minden más is. Nagyjából ezzel egy időben kezdtem kissé türelmetlenné válni. Egyre több ismerősöm mesélte, hogy oltásra készül, vagy éppen onnan jön, tőlem fiatalabbak is. Felmerült bennem a kérdés, hogy én vajon mikor kerülök sorra? Hiszen már hónapokkal ezelőtt regisztráltam.

Aztán hirtelen felgyorsultak az események. Nálunk a nagymamám tartja a kapcsolatot a háziorvosunkkal, aki salgótarjáni. Én is onnan származom, és még nem váltottam orvost. Mama kedden reggel ébresztett a nagy hírrel.

Kislányom, alszol?

– kérdezte, amikor korán reggel felvettem a telefont. Persze rögtön rávágtam, hogy nem, csak késő estig dolgoztam.

Jó, de ez most fontos. Holnap délelőtt beoltanának Modernával.

Ezen a ponton rögtön kipattant a szemem, de eszembe jutott, hogy másnap délután kettőtől dolgozom. Neki persze erre is rögtön volt megoldása. Többször megfordult már a fejemben, hogy a mama valamiféle boszorkány. Másfél perc múlva hívott, hogy a nagybátyám felszalad értem Pestre, és még időben vissza is hoz.

Buli ez is, csak másmilyen

Olyan érzésem támadt, mint amikor buli előtt készülődik az ember, de talán csak azért, mert az már olyan régen volt, hogy talán igaz se volt. Felpörögtem a gondolattól, hogy ezzel közelebb kerülök ahhoz, hogy visszakapjam a régi életemet, és ne kelljen a szívemnek a gyomromba süllyednie minden alkalommal, amikor megölelem egy családtagomat, attól tartva: vajon megfertőzöm-e?

Másnap reggel kicsit változott a terv, édesapám jött értem. Rég láttam, örültem neki. Ahogy mindig, most is egész úton szórakoztattam, időnként pedig két sztori közé szúrtam, hogy félek. Aggódtam, hogy sokan lesznek-e a rendelőben, hogy fájni fog-e a szúrás, és attól is tartottam, hogy rosszul leszek majd később. Apu szokásához híven csak ennyit mondott.

Fiam, nem kell beszarni!

Ezen persze nevettem, aztán folytattam az aktuális történetemet. Pásztón hívtam mamát, aki hazaugrott az öcsémért. Úgy volt megbeszélve, hogy együtt oltanak bennünket. Ő 21 éves.

10:45-re voltunk hivatalosak a rendelőbe. Senki más nem volt rajtunk kívül. Én előre készültem hozzájáruló nyilatkozattal, és az öcsémnek is vittem egyet. Ezeket gyorsan félretették, nekem pedig nem is maradt időm felkészülni arra, hogy egy tűvel közelednek felém, már készen is voltunk.

Ennyi? Tényleg ennyi?

– kérdeztem, mire biztosítottak, hogy igen. Megkaptuk az igazolásról szóló papírt.

A következő oltás időpontja rajta van a lapon. Ezelőtt már nem fogunk szólni, csak gyertek.

Családi kör

Hálálkodtunk, aztán elköszöntünk. Ezután gyors búcsúzkodás a családtól, és már robogtam is vissza Pestre, ekkor már a nagybátyám mellett. Az ő fia, az unokatestvérem kórházban van, koronavírusos. 28 éves. Éreztem rajta, hogy megviseli a helyzet, és ahogy beszélgettünk, az út felénél már az én szemhéjam is kezdett elnehezedni.

Az oltás helye érzékeny, leginkább erős izomlázhoz tudnám hasonlítani a fájdalmat. Abszolút tűrhető, ami pedig a fáradtságot illeti, a testemen érzem, hogy igyekszik feldolgozni az információt, amit kapott, a gondolataim azonban ugyanúgy szárnyalnak, mint bármikor máskor. Kissé izgulok, hogy a nap további része hogy alakul, de akármi is lesz, nem lehet rosszabb, mint az a megbetegedés, amit szeptemberben tapasztaltam, igazolt Covid–19-fertőzöttként.

Összességében eddig élményként tekintek az oltásra. Összehozta a családot. A szakemberek gyorsak és kedvesek voltak, a beadás is teljesen fájdalommentesnek bizonyult, alig lehetett észrevenni. Reményekkel telve várom a május 26-át, amikor a második dózist is megkapom. Bizakodva tekintek a nyárra, és igyekszem hinni abban, hogy bár nagyon lassan, de biztosan véget ér az a rémálom, és végre eljön a nap, amikor nem az otthon felejtett maszkért kell visszaszaladni a lakásba, hanem a fürdőruháért. És akkor most megyek és kiveszem a szabadságom.

Az Index munkatárasainak további oltakozástörténeteiről is olvashat: kolléganőnk Szputnyik, kollégánk AstraZeneca-vakcinát kapott, és akadt közöttünk olyan, aki kétfélét is.