Felfüggesztett fogházra ítéltek egy anyát, aki későn vitte orvoshoz a gyermekét

2021.04.29. 09:16

Egy nő ellen azért indult büntetőeljárás, mert az előzetes orvosi figyelmeztetés figyelmen kívül hagyásával, szülői gondozási kötelezettségét elmulasztva, több órás késedelemmel vitte egyéves gyermekét a kecskeméti kórházba. A kiskorú sértett – akit a rajta elvégzett szívműtétet követően az előző napon engedtek haza – állapota romlott, ennek tüneteit édesanyja is észlelte.

A késlekedés miatt a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba, majd – részben az orvosi ellátás során történt szabálytalanságok miatt – szívmegállás, keringés- és légzésleállás következett be, és elhunyt. A gyermek halálához vezető folyamatot a műtéti ellátással összefüggő szövődmény indította el.

A bíróság megállapította, hogy az asszony mulasztása nem abban állt, hogy nem ítélte meg helyesen a gyermek egészségi állapotát, mert a diagnosztizálás nyilvánvalóan tőle nem volt elvárható, hanem az róható a terhére, hogy az orvosi előírásoknak nem tett eleget, holott a kórelőzmények, valamint az aktuális tünetek miatt a gyermek életveszélyes állapotának kialakulása lehetőségével is számolnia kellett.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét – adta hírül az MTI.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport