Nyomoz a rendőrség a Semjén Zsoltról hamisított fotók miatt

2021.04.30. 17:40

Már nyomoznak a rendőrök az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki egy hamisított fotót tett közzé Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesről. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 226/B. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala bűntette gyanúja miatt” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Fővárosi Főügyészség a Népszavával azt is tudatta, hogy egyelőre még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. 

Semjén Zsolt már korábban is azt ígérte, hogy feljelentést tesz az ügy miatt. Ez azóta meg is történt, és az ő feljelentése, alapján indult most el a nyomozás.  

Az eredeti, rendkívül amatőr módon összeszerkesztett képen a miniszterelnök-helyettes két lelőtt gólya mellett volt látható, ezzel pedig azt állították, hogy a miniszterelnök-helyettes – aki egyébként nagy rajongója a vadászatnak – védett madarakat lőtt le. 

Semjén.png

A képnek az a része, amelyen Semjén Zsolt látható, 2013-ban készült. A miniszterelnök-helyettes akkor az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként engedett szabadon egy mérgezésből felgyógyult parlagi sast.