Hatalmas tömeg rohanta meg a kórházakat Orbán Viktor bejelentése után

IMG 7668
2021.04.30. 12:03

Több budapesti kórház előtt is hatalmas sorok kezdtek el kígyózni azután, hogy Orbán Viktor bejelentette, egy napig, vagyis pénteken az amerikai gyártó, a Pfizer vakcinájára is lehet időpontot foglalni. Munkatársunk Budapesten a Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai oltópontjánál lévő sorba állt be, ahol egy katona azt mondta, szerinte lesz elég oltóanyag, mindenki maradjon nyugodtan. 

A kórház előtt tényleg roham van, lehet látni kisgyermekes családokat és sok 16-18 éves fiatalokat is. Egy fiú munkatársunknak azt mondta, a szüleit már beoltották Pfizerrel, ő meg türelmesen várt, mire elfogyott a háziorvosánál. Most azért jött, hogy mégis kapjon. Akad, aki hozta a laptopját, ülve dolgozik és vár a sorára, unalmukban rengetegen a telefonjukat nyomkodják. Sokan inni sem mennek el, csak hogy ne kelljen elhagyniuk a sort.

Egy idős hölgy munkatársunknak 12 előtt pár perccel azt mondta, reggel nyolc körül állt be a sorba, és most végzett. Az embertömeg a Semmelweis Klinikák megállóig ér. Senki semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kap, a sor elég lassan halad. Munkatársunknak mindössze három lépést sikerült megtennie húsz perc alatt, egy óra alatt 15 métert mehetett.

A Távolságtartásra a sorban senki nem ügyel. 

A kórház előtt kígyózik egy második sor is, a benne állók az orosz Szputnyik V-re várnak, de ez a sor sokkal kisebb a pfizeresnél. Egyébként három helyen adják be az oltást a visszatérőknek, egy helyen az újaknak. Este nyolcig oltanak. Van egy sorompó, aki kitart addig, kap egy papírt, tehát már biztos, hogy beoltják. Onnan már csak egy órát kell várni, de beszéltünk egy biztosításra kivezényelt rendőrrel is, aki szerint 3-4 óra, amíg elfogy a sor.

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy Magyarországon már 3 millió 914 ezer embert beoltottak, négymilliónál, vagyis előreláthatólag szombaton újra lazítani fognak a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseken. E szerint a vendéglátóhelyek már este 11-ig tarthatnak nyitva, a kijárási tilalom csak éjfélkor kezdődik. 

A miniszterelnöki bejelentés után a regisztrációs honlap összeomlott a terhelés alatt, a kórházak előtt kígyózó tömegről pedig sokat elárul, hogy a Honvédkórház nemrég kiadott egy közleményt, amely szerint senki ne álljon sorba, a Pfizer már elfogyott, csak AstraZenecával és Sinopharmmal oltanak. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikánál is óriási sorok kígyóztak, helyszíni riportunkat itt találja!

De káosz van vidéken is, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester egy Facebook-posztban írta, hogy a városi oltópontok előtt állók között hamarosan vizet osztanak, és mobilmosdókat is kihelyeznek a közelben. 

Az időpontfoglaló oldal pedig nem, vagy csak akadozva működik, komoly sorok alakultak ki az oltópontoknál. Sajnos önkormányzatként nincs lehetőségünk befolyásolni az oltási program bármilyen elemét, de minden létező segítséget felajánlottunk a kórháznak, valamint a sorban állók számára hamarosan vizet osztunk és mobilmosdókat állítunk fel a Városgondnokság segítségével. Reméljük, hogy a helyzet mielőbb megoldódik. Köszönöm az oltásra várók türelmét, és az oltópontokon dolgozók rendíthetetlen kitartását!

– írta a polgármester.

(Borítókép: Farkas Ágnes Virág / Index)



  • Bérelnék
  • Bankszámla