Kenesei Krisztiánnak adta ki magát egy csaló

2021.04.30. 19:08 Módosítva: 2021.04.30. 19:09

Több százezer forintot csalhatott ki másoktól egy férfi, aki egy egykori válogatott labdarugónak adta ki magát – közölte a rendőrség. Az 50 éves férfi, O. Attila a gyanú szerint 2020. június 11. és 2021. április 14. közt összesen kilenc embert vert át.

A férfi az utcán szólított le járókelőket, és – hogy bizalmukat elnyerje –, egy már visszavonult magyar válogatott labdarúgónak adta ki magát.

A bemutatkozás után pedig pénzt kért tőlük, arra hivatkozva, hogy lerobbant az autója és nincs pénze az autómentő kifizetésére. Szorult helyzetét azzal is magyarázta, hogy gyermekéért el kell mennie a kórházba,  közben pedig fogadkozott, hogy a kölcsönt még aznap visszaadja.

Ehhez megadta telefonszámát is, sőt aki bizalmatlan volt, annak megmutatta a focista Facebook profilját is, akihez valóban hasonlított külsőre. Néhányan hittek neki és több 10 ezer forintokat adtak a csalónak, akit aztán soha többé nem láttak. 

A ferencvárosi rendőrök az ügyben folyó nyomozás során gyanúsítottként azonosították O. Attilát, és április 26-án el is fogták. Őrizetbe vétele mellett már letartóztatását is indítványozásra. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. 

A BRFK azt egyelőre – a nyomozás miatt – nem tudta közölni, hogy pontosan melyik válogatott focistára hasonlít a gyanúsított. 

FRISSÍTÉS: péntek este kiderült, hogy Kenesei Krisztián az a focista, akinek a csaló kiadta magát. 

„Felháborított az eset, örülök, hogy pont került a végére. Az átverések évekkel ezelőtt kezdődtek, abban az időben hetente kerestek meg a sértettek, hogy tudják, hogy nem én voltam, de valaki visszaélt a nevemmel. Háromszor voltam a rendőrségen feljelentést tenni. Ne dőljön be senki olyannak, aki a nevemben pénzt kér! Azt, hogy miért tartott ilyen sokáig elkapni, inkább nem kommentálnám” – nyilatkozta a Blikknek a korábbi válogatott.