Gyermekrajzok várják az utasokat anyák napja alkalmából

2021.05.02. 10:37

Óvodás gyermekek rajzaival színesítik a tömegközlekedési megállókat Budapesten anyák napja alkalmából. A gesztust a Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezte, a budapesti kerületi óvodák pedig vállalták a feladatot, és mintegy 200 rajzzal járultak hozzá a rendhagyó köszöntőhöz. 

„Reméljük, minden utasunk ugyanolyan örömmel fogadja az adott kerület ovisainak alkotásait, mint amilyen lelkesen készítették azokat a kis kezek, és hálával gondol az anyákra, a nagymamákra és a dédmamákra” – írja a BKK közleményében. 

„Az anyák napja mindannyiunk számára az év egyik legfontosabb ünnepe. A tündéri gyerekrajzok bizonyára nemcsak az anyák és a nagymamák, de kicsit talán minden utasunk szívét megdobogtatják” – fogalmazott Borsi Dávid, a BKK szóvivője.

A BKK a rajzokon kívül a FUTÁR-kijelzőkön és a járműveken felirattal, valamint hangbemondással köszönti az anyákat és a nagymamákat.