Paszkál
10 °C
15 °C

Időjárás: lesz itt ma minden

2021.05.03. 06:24

Tegnap volt egy jó és egy rossz hírünk az időjárásról, emlékeznek? Most továbbmegyünk, és megosztjuk az Index olvasóival az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő hajnalban megjelent előrejelzését, ami alapján – anélkül, hogy lelőnénk a poént – elmondhatjuk, hogy még mindig elég vegyes a kép.

Mint írták, napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A késő délutáni, esti óráktól egyre több helyen kiderülhet az ég. Kora délutánig elsősorban a délnyugati, nyugati megyékben, valamint az északkeleti határ közelében elszórtan még számítani lehet kisebb esőre, záporra,

estére azonban mindenütt megszűnik a csapadék.

Megélénkül, főleg az ország északi felén helyenként meg is erősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet – áll az előrejelzésükben.