Gergely
4 °C
23 °C

Meghalt a motoros, akit a társai az erdőben cserben hagytak

2021.05.03. 15:52

Vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak. A balesetet szenvedett férfi meghalt – tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség az MTI-t.

A vádlottak és ismerősük a Nógrád megyei Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elöl haladó sértett így is a járműnek ütközött.

A férfi, miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét, az útra zuhant. Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy megsérült ismerősük a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.

A quad sofőrje – aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel és az érkező mentőhelikopter személyzetével is – többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült. A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjaikra, megfordultak és elhajtottak.

Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt. A quad idős, 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.

A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd ketten közülük visszaindultak, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák. A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport