Betontömbökkel támadtak a rendőrökre, erősítést kellett hívni

2021.05.03. 15:26

A Szikszói Járásbíróság letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a férfit és három társát, aki tavaly márciusban az Encsi Rendőrkapitányság jogszerűen intézkedő rendőreire támadt – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék hétfőn az MTI-t.

A bíróság közlése szerint 2020. március 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóvadászon egy férfi késsel fenyegetett meg egy másik embert, aki erről bejelentést tett a rendőrségen. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei a helyszínre mentek, intézkedtek, ám a vádlott nem volt hajlandó igazolni magát, trágár szavakat használt és elküldte a rendőröket. Időközben a helyszínre érkezett két férfi, akik maguk is bekapcsolódtak a szidalmazásba, kutyának nevezték a járőröket, és azt követelték, hogy takarodjanak ki az udvarról.

Az intézkedés közben egyikük megragadta az egyik rendőr karját, így akadályozva a járőrök munkáját, őt csak a könnygáz tartotta vissza a további erőszaktól. Időközben még egy férfi érkezett a helyszínre egy ágvágóval, megöléssel fenyegetve a rendőröket. Később vasvilla és fejsze is előkerült, egyikük egy betondarabbal rohant ki az utcára, és a néhány méterre álló rendőrök felé dobta, azt kiabálva, hogy „megdöglötök”. A helyszínre rendőri erősítés érkezett.

A vádlottakkal szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Két férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, egyiküket egy év, társát pedig egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság; egy másik vádlott nem jogerősen négy év hat hónap szabadságvesztést kapott, a betondarabbal támadó vádlottat pedig öt év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a járásbíróság, és a letartóztatását is fenntartotta. A bíróság döntése ennél a vádlottnál sem jogerős, ő maga és védője is a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. Az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik.