Már a temetőkben is várólisták vannak

000 93B7GU
2021.05.03. 07:07
A temetkezési vállalkozások nehezen bírják teljesíteni a megnövekedett feladatokat, ezért a szolgáltatóknál akár több mint két hetet is várni kell egy-egy temetésre, szertartásra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint 2021. március 21. és március 28. között 3872-en vesztették életüket. A KSH ábrája jól szemlélteti, hogy 2020-ban 2801-en, 2019-ben 2469-en hunytak el az év azonos időszakában.

A megnövekedett halálesetek miatt egyre nagyobb a teher a temetkezési cégeken. Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) tájékoztatása szerint a járvány harmadik hullámának csúcsidőszakában nőtt az elhunytak száma, és ez együtt jár a temetések számának növekedésével is. Kiemelték, ebben a nehéz helyzetben is odafigyelnek arra, hogy a többletfeladatokat kegyeletteljes módon végezzék el. 

Ezt erősíti meg az egri székhelyű Fekete Rózsa egyik munkatársa is, aki elárulta:

az elmúlt egy hónapban rengeteg volt a munkájuk.

Zelei Ákos ugyan számadatokkal nem akart szolgálni, de azt hozzátette, a novemberi–decemberi időszak még nehezebb volt számukra, a rövid nappali időszakok megnehezítették a munkájukat, mint ahogyan a hideg és a fagyos talaj is.

Az OTEI kiemeli az elmúlt hónapok nehézségei között, hogy a járvány a temetkezési cégeket személyesen is érintette. Több munkatársuk megfertőződött, így a szükséges feladatokat csak munkaerő-átcsoportosítással tudták megoldani.

A szervezet arról számolt be, hogy a hamvasztásos és a koporsós temetkezési formák számai között a pandémia ellenére sem volt kirívó változás. Vagyis a korábbi arányok nem módosultak, Budapesten a halottak 80 százaléka kap urnás temetést, a nagyobb városokban ez a szám 60-70 százalékra tehető, míg a kis falvakban ez az arány csak a 30 százalékot éri el. Ez azt jelenti, hogy sokkal nehezebb időpontot találni a hamvasztásos temetésekre. 

A hamvasztásra átlagosan 7-10 nappal azután kerülhet sor, hogy a kórház kiállítja a halotti bizonyítványt, hiszen a holttestet addig sem szállítani, sem hamvasztani nem lehet

– mondta el az egyik fővárosi temetkezési vállalat munkatársa. 

Vidéken a helyzet valamivel jobb, tájékoztatta az Indexet Mámmel Rudolfné, a Memento munkatársa. Négy hónapja érezhető a folyamatos emelkedés. Mint mondta, a kis falvakban 10 nap alatt tudnak temetést vállalni, de 

Pécsett például kevés a ravatalozói használati lehetőség, ezért ott sokat kell várni, akár két, két és fél hetet is.

Bár több olvasói levél is érkezett az Indexhez arról, hogy a temetkezési cégek a veszélyhelyzet kihirdetése óta árat emeltek, az OTEI szakmai szervezet szerint ezek a költségnövekedések nem jelentősek.

A járványhelyzet megköveteli a szükséges és előírt védőeszközök rendszeres használatát. A védőruházatok, kesztyűk, maszkok folyamatos használata, illetve a gépkocsik fertőtlenítése miatt többletköltségek merültek fel. Néhány vállalkozás esetében ennek a költsége esetenként növelheti a végső árat, de az alapszolgáltatások itt is változatlanok maradtak a pandémia előtti időszakhoz viszonyítva.

Az egri Fekete Rózsa is annyit mondott el, hogy az elmúlt egy évben csupán a hamvasztás díja drágult minimálisan, de ez az összeg az ő véleményük szerint sem jelentős.

Az Index korábban utánajárt, mi is történik a kórházban elhunytak holttestével.

(Borítókép:  Védőruhát viselő sírásó a lisszaboni Alto de Sao Joao temetőben 2021. február 18-án.  Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP)