Meghalt Gergely András, a rendszerváltás egyik előkészítője

2021.05.04. 19:43

Türelemmel viselt hosszas betegség után 75 évesen meghalt Gergely András, a történelemtudományok doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusa – tájékoztatnak az egyetem honlapján. 

Gergely András az 1980-as évek elején a korszak ellenzéki gondolkodóinak köréhez csatlakozott, s a Mozgó Világ egyik szerkesztőjeként vált ismertté a neve. A szerveződő Magyar Demokrata Fórum mellett kötelezte el magát (1988 és 1996 között volt a párt tagja), és a Hitel című folyóirat szerkesztőjeként, illetve a folyóiratban rendszeresen publikáló szerzőként is hozzájárult a rendszerváltás előkészítéséhez.

Az első szabad országgyűlési választásokat követően előbb a Külügyminisztérium főtitkáraként, majd pedig a Dél-Afrikai Köztársaságba akkreditált nagykövetként folytatta munkáját. A második Orbán-kormány megalakulása után ismét a Külügyminisztérium munkatársa lett, s a Holland Királyságban teljesített nagyköveti szolgálatot. Ezt követően az ELTE, az Andrássy Egyetem, majd pedig a KRE tanáraként tevékenykedett.

Bár a 19. századi eszmetörténeti kérdésekkel is foglalkozott, kutatásai elsősorban a reformkor politikai, gazdasági és társadalomtörténeti problémáira irányultak. A korszak történelemformáló személyiségei is foglalkoztatták, ennek köszönhetően gróf Széchenyi Istvánról írt tanulmányai, monográfiái a magyarországi historiográfia meghatározó és szemléletformáló darabjaivá váltak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport