Rafael
19 °C
33 °C

Hatan ültek egy balesetet okozó kisautóban, de senki nem maradt ott a helyszínen

2021.05.06. 12:56 Módosítva: 2021.05.06. 12:57

A közbeszédben már régóta halálsaroknak nevezett soroksári Tartsay utcai kereszteződésben ezúttal egy Daewoo Tico nem adta meg az elsőbbséget, amikor a Szent László utcára kikanyarodott. Így karambolozott a főútvonalon érkező Skodával, amely az ütközés erejétől a járdára pördült.

daewoo.PNG
Fotó: BalesetInfo

Aki már látott Ticót, tudja, hogy ez a legkisebb méretű személyautók egyike, mégis hat fiatal zsúfolódott össze benne, ami még egy városi terepjárónak is becsületére válna. Valószínűleg az emiatti felelősségre vonástól is megijedhettek a fiatalok, akik a baleset után kereket oldottak. Egyikük se maradt ott, hogy megnézze, lett-e valami baja a másik autóban ülőknek. Szerencsére komolyabb sérülés nem történt, de ezt ők nem tudhatták, hiszen segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről.

Később kiderült, hogy a gyors távozásnak más oka is lehetett. A BalesetInfó ugyanis kiderítette, hogy a Daewoo érvényes biztosítással s em rendelkezett, mivel meglehetősen rossz műszaki állapotban volt. Szemtanúk beszámolója szerint a megengedettnél gyorsabban hajtott, és vezetője talán még nagykorú sem volt. A hozzászólók között egyesek tudni vélték, hogy aznap ugyanezzel az autóval már egy másik balesetet is okoztak, és nem tartják kizártnak, hogy utasai buliból buliba vándoroltak, így alighanem ittas állapotban is voltak. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport