A DK kiperelte, hogy mekkora a fizetése az SZFE kuratóriumi tagoknak

TRAL8673
2021.05.06. 15:32

Oláh Lajos képviselő korábban közérdekű adatigényléssel kérte ki, hogy az SZFE kuratóriumában ki, mennyi pénzt  kap. Ezt a kérést határidőre nem teljesítették, ezért a párt pert indított, hogy megkapják az adatokat, de az SZFE még a bírósági döntés előtt kiadta végül a papírokat, amikből a következő derült ki:

  • Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök havi 1,3 millió forintot kap munkájáért.
  • Világi Oszkár, a MOL-csoport igazgatósági tagja; Rátóti Zoltán, színész; Lajos Tamás László operatőr; valamint Bacsa György, a Mol üzletfejlesztési igazgatója kuratóriumi tagokként fejenként havi 1,3 millió forintot kapnak.
  • Windisch László, az MNB volt alelnöke, felügyelőbizottsági elnökként havi 780 ezer forinthoz jut, felügyelőbizottsági tagokként Nemcsák Károly színész és Szapáry György Béla közgazdász, volt MNB-alelnök havi 650 ezer forinttal gyarapodik, ahogy Martonyi Zoltán jogász is vagyonellenőrként.

 A DK képviselője felidézte, hogy mekkora  felháborodást váltott ki az egyetemek privatizálása, majd az, hogy kiderült: a Fidesz-kormány nem a felsőoktatás iránti szeretetből lépte meg ezt.

A párt már korábban sikerrel élt közérdekű adatigényléssel és az akkor kapott adatokból kiderült, hogy például Böszörményi Nagy Gergely, design ügyi think-tank, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként,1.205.000 forintot kap havonta. Scheer Sándor, a Fradi Aréna kivitelezője szintén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Alapítvány kuratóriumi tagjaként visz haza 1.205.000 forintot. 

Ugyancsak kuratóriumi tagként Kopek Gábor miniszteri biztos szintén ennyi pénzt vihet haza. A Marek József Alapítvány tagjai összesen 7,5 millió forintot keresnek havonta, köztük a Professzorok Batthyány Körének egykori elnökével, Náray-Szabó Gáborral.

QP | Quality Placement

A Soproni Egyetemért Alapítványtól kikért szerződések alapján kiderült, hogy a kuratóriumi tagok, Zambó János Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Csóka Lajos Péter, a FAO Erdészeti Bizottságának elnöke és Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója nem kapnak tiszteletdíjat a munkájuk után.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy mekkora fizetéseket kapnak fideszes képviselők az egyetemi kuratóriumi tagságukért.

(Borítókép: Az SZFE kiürités elleni sajtótájékoztatója a Vas utcában Budapesten. Fotó: Trenka Attila / Index)