Dobrev Klára: Pokoli nehéz lesz kormányozni Orbán Viktor után

DMARC20190501005
2021.05.07. 12:28

Pokoli nehéz lesz kormányozni Orbán Viktor után – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Dobrev Klára szerint a Fidesz csomagol, a NER lebontásának részleteit csak a választás után mutatnák be, és egy ideális miniszterelnöknek három fontos tulajdonsággal kell rendelkeznie.

Az ellenzék meg tudja nyerni a választásokat, de ez nem elég, megértően és empatikusan kell kormányozni, másik oldalról határozottan kell érvényesíteni a demokratikus elveket

– fogalmazott az európai parlamenti képviselő. A DK május 2-án jelentette be, hogy Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltje. Dobrev Klára szerint miniszterelnöknek lenni „az egyik legmagasztosabb politikai feladat”, és ahhoz, hogy egy ilyen versenyben elinduljon, biztosnak kell lennie magában és a körülötte dolgozó csapatban is.

Meglátása szerint az Orbán Viktor utáni világban a miniszterelnöknek három tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az első a szakmai felkészültség és tapasztalat. Azt mondta: államigazgatásban dolgozott, ezt tanította az egyetemen, ilyen tanácsokat adott kormányoknak egész életében. A második pont az elszánt határozottság.

A NER lerombolásában nagyon kemény döntéseket kell hozni, nincs helyük mosolygó kompromisszumoknak. Magyarország mára elvesztette szövetségesei jó részét, vissza kell építeni a reputációját, ez pedig a harmadik

– sorolta Dobrev Klára, hozzátéve, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekről csak jókat fog mondani, mert bár van verseny közöttük, az igazi ellenfelük Orbán Viktor és rendszere. A politikus hangsúlyozta: ebből az országból nyugodt, kiegyensúlyozott európai országot kell csinálni, ahol az emberek többsége nem azon szorong, hogy megvan-e a munkája, vagy kijön-e a fizetéséből, nyugdíjából a hó végén.

Nem az országgal, nem az emberekkel van baj, mindenkinek van jobb és rosszabb oldala is. Egy kormánynak óriási a felelőssége abban, hogy az emberek melyik énjére játszik rá, az ellenségkeresést, a gyűlölködést erősíti-e, mint a Fidesz, vagy az összetartást. Képzeljünk el egy olyan országot, ahol nem arra ébredünk, hogy rettegni kell, mert valakik a magyarok életére törnek, hanem hogy a környező népek, az EU, az amerikaiak a partnereink, a szövetségeseink

– mondta, hozzátéve: Magyarország ma olyan mértékben kettévált, „amire a középkorban nem volt példa”. Arról, hogy milyen tervei vannak, Dobrev Klára elmondta, nem akar helyzeti előnyt adni a Fidesznek, ezért erről csak a választások után beszél.

(Borítókép:  Dobrev Klára beszédet mond a Majálisozz a DK-val című rendezvényen a budapesti Városligetben 2019. május 1-jén. Fotó: Mónus Márton / MTI)