Jolán, Vid
11 °C
28 °C

Esküvő járvány idején: vannak, akik már háromszor is elhalasztották a lakodalmukat

GettyImages-1227865665
2021.05.07. 11:25
A koronavírus-járvány az elmúlt egy évben többnyire átírta a házasodni kívánó párok terveit. A járványügyi korlátozások miatt az álomesküvő – nagy násznéppel – valóban csak álom maradt. Még most sem tudni, hogy mikor lehet egy igazi nagy lakodalmat rendezni, noha az enyhítések és az oltások a nyitás irányába mutatnak.

A kormány eddigi tájékoztatása alapján májusban már ötmillió beoltott lehet, ez után lazíthatnak a lakodalmakra vonatkozó szabályokon. Esküvőszervezőket kérdeztünk arról, hogyan élték meg az elmúlt egy évet, és mire számítanak most nyáron.

„Lelkileg is segítettem a pároknak”

„A múlt évi esküvők egy részét meg tudtuk tartani, így nem teljesen esett ki a tavalyi bevétel, sok pár azonban úgy döntött, hogy az idei évre halasztja a nagy napot” – mondta Háló Heléna esküvőszervező (LUNA Esküvőszervezés) az Indexnek.

Szeptembertől márciusig nagyon kevés megkeresés érkezett hozzájuk, így az előlegekből sem volt bevétel. Néhány hónap volt, amikor az egyéni vállalkozás havi adóját elengedte a kormány, amire nagy szükség is volt. Ez abban segített, hogy legalább ne legyen a szakma mínuszban – fejtette ki Háló Heléna, aki azt is hozzátette, mivel több lábon áll, át tudta vészelni a nehéz időszakot.

Az elmúlt hetek azonban kicsit kárpótolták, mert sok pár újra elkezdett tervezni. Az idei évet még sokan nem merik megkockáztatni, de 2022-re már bátran mennek a foglalások. Nyár végére és a jövő évre tervez a legtöbb ügyfele.

Júliusban már 100 fölötti létszámú esküvőkre is készülnek, viszont olyan pár is akad, amelynek tagjai már a harmadik időpontjukat választják ki, mert eredetileg tavaly nyáron lett volna az esküvőjük, amit átcsúsztattak 2021 júniusára.

Mivel ezzel sem lehet most még biztosan számolni, átkérték a dátumot 2022 májusára. Az esküvői helyszín annyira tele van idén, hogy nincs több szabad időpontjuk, amit C-opcióként fel tudnának ajánlani.

A kérdésre, hogy a járványhelyzet mennyire alakította át a trendeket, az esküvőszervező elmondta: a párok egy része úgy döntött, hogy marad a nagy esküvőnél, és inkább vár 1-2 évet, de nagyon sokan szervezték át a koncepciót, alkalmazkodva a helyzethez.

Szeptemberben volt egy különleges esküvőm, ami eredetileg hetven főre lett tervezve, de a kisebb kockázat miatt végül egy tizenkét fős családi esküvőt tartott a pár. Budán, egy gyönyörű panorámateraszon, egyedi szertartással, családi körben mondták ki a boldogító igent, és ez az egyik legmeghatóbb esküvő volt, amit valaha szerveztem. Tényleg a lényegre tudott mindenki összpontosítani, és ezt azóta is mesélem az új pároknak, hogy ne féljenek a kis esküvőtől

– mondta Háló Heléna az Indexnek.

Az elmúlt egy évben az volt a tapasztalata a helyszínekkel és a szolgáltatókkal is, hogy mindenki igyekezett rugalmas lenni, a megoldásra törekedni, és együttműködni az átszervezésekben.

Az esküvőszervező szerint már ez is nagy segítség volt. A dátumok mindig ceruzásan lettek beírva, és végül sohasem az esküvő lemondását erősítették meg, hanem az átszervezését.

Háló Heléna úgy látja, hogy a járvánnyal terhelt időszakban még inkább megerősödött az esküvőszervezők létjogosultsága a szakmában.

Túl az operatív szervezői feladatokon, sokszor lelkileg is segítettem a pároknak átvészelni ezt az időszakot. Hiába van tökéletesen megszervezve minden, ha a párnak már kedve sincs az egészhez, mert két éve tologatják. Esküvőszervezőként azt is feladatomnak tartom, hogy a nehéz időszakokban tartsam bennük a lelket

– fogalmazott az Indexnek.

Az árakra kitérve Háló Heléna megjegyezte: minden párt hideg zuhanyként ért eddig is, amikor szembesültek az árakkal (terembérlet, menüárak stb.), és ez csak fokozódott. Érzékelhető a helyszíneknél és a szolgáltatóknál is áremelkedés, de mivel nagy a kereslet, nekik pedig nagyon sok hónap kiesett, de még így is találkozhat a kereslet és a kínálat.

Vannak, akik teljesen feladták a szakmát

Bánhegyi Zsófi esküvő- és rendezvényszervező (RendezvényMesterek) szerint nehéz szépen válaszolni arra a kérdésre, hogyan vészelték át az esküvőszervezők a járványhelyzetet és a korlátozásokat.

Lényegében 14 hónapja semmilyen támogatást sem kaptak, miközben a járulékokat fizetni kell, a felszerelések, az eszközök elavulnak, tönkremennek, és a kis- és mikrovállalkozások még hitelre sem esélyesek, „nem mintha az lenne az álmunk, hogy még hitelt is a nyakunkba vegyünk” – tette hozzá.

Vannak szolgáltatók, akik teljesen feladták, és más szakmát vagy más országot választottak azóta.

Akik kitartunk, csak reménykedni tudunk

– jegyezte meg Bánhegyi Zsófi.

Ő azt tapasztalja, hogy sajnos idén sem a megszokott a megkeresések száma. Májusra már sokan terveznek: körülbelül május második felétől már vannak, de nem a megszokott ütemben mennek a foglalások. Nekik is van párosuk, akik tavalyról tették át erre az évre az esküvőjüket, aztán a most májusit is lemondták, nyitva hagyva a dátumot, hogy majd egyszer, valamikor megtartják.

A trendekre kitérve elmondta, hogy eddig is voltak kisebb létszámú esküvők, de egyelőre nem érzik, hogy több lenne belőlük, ugyanúgy vannak nagyobb létszámmal is megkeresések. Azt azonban hozzátette:

nem biztos, hogy a pároknak megéri a kis létszámú esküvő, mert a szolgáltatók díja többnyire nem függ a létszámtól.

Bánhegyi Zsófi szerint nyitottnak kell lennie a pároknak és a szolgáltatóknak is egy esetleges dátummódosításra. A RendezvényMestereknél már alapból a szerződésekbe, megrendelőkbe írják, hogy ha úgy alakul, díjmentesen módosítják a dátumot.

Az Indexnek Bánhegyi Zsófi is azt mondta, hogy a díjak valamennyit biztosan emelkedni fognak, hiszen sok mindennek felment az ára, és „ez lavinaszerűen visz magával mindent”.

Sok újratervezés jellemezte a tavalyi évet

Sipos Réka esküvőszervező (Wedding for You) azt mondta az Indexnek, hogy rengeteg átszervezés és lemondás van a háta mögött, de nagyon bízik a nyárban.

Jellemzően magyar párok kérik fel, így könnyebb helyzetben volt az elmúlt időszakban, de akiknek nagyrészt nemzetközi esküvője volt, sokkal nagyobb nehézségekkel néztek szembe.

A munkámhoz tartozik, hogy minden helyzetben feltaláljam magam, és ez most sem volt máshogy. Sok újratervezés jellemezte a tavalyi évet. A nyári szezon nagyon zsúfolt volt, nagyjából két-három hónap alatt koordináltuk le az egész évre tervezett esküvőket

– mondta Sipos Réka.

Most is a nyári esküvők iránt van érdeklődés, sokan a korlátozások további enyhítésében reménykednek, és hogy majd meg lehet tartani a lagzikat.

A megszokott szezontól eltérően, ami általában már májustól el szokott kezdődni, most június végétől, illetve júliustól van tele a naptára. A nagy esküvőket leginkább augusztustól merik bevállalni a párok, előtte a kisebb esküvők a jellemzőek.

Sipos Réka tapasztalata is az, hogy többen már a 2022-es szezonra készülnek, mert a sok halasztás miatt a népszerű helyszínek időpontjai hamar betelnek.

A trendekről azt mondta: elterjedtek az úgynevezett „elopement” esküvők, ahol a párok kettesben, vagy mikroesküvőkön szűk körben (ahol maximum 10-20 fő van jelen) egy polgári, egyházi vagy szimbolikus szertartás keretein belül kötik össze az életüket. Ezeknél a megoldásoknál a klasszikusan vett lagzi elmarad, nincsen táncos része a programnak, csak egy ebéd vagy vacsora.

Sipos Réka ugyanakkor hozzátette: vannak olyanok is, akik nem adják fel az álmaikat, és merészen tervezik nyárra – lagzival egybekötve – a nagy esküvőt. Ez tavaly korlátozások nélkül megtartható volt a júliusi és augusztusi időszakban, így sokan most is erre számítanak.

Az árakra kitérve elmondta: a catering árai emelkedtek, de drasztikus változást egyelőre nem lát ezen a téren. A többi szolgáltatásnál a minden évben megszokott néhány százalékos, folyamatosan dráguló tendencia figyelhető meg.

Az ékszergyártás is megsínylette a járványt

A koronavírus-járvány negatív hatására, akik tehették, átütemezték az esküvőjüket, hiszen a rendezvények helyszínei zárva tartottak, létszámkorlátozás volt érvényben, és a kijárási szabályok sem segítettek az események megszervezésében. A megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent a járvány kezdete óta, mert az emberek bizonytalanságban éltek és ilyesmire kevesebbet költöttek.

Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már növekvő keresletet vár.

Míg 2019-ben 300-350 ezer forintos átlagáron vásároltak karikagyűrűket a párok, a koronavírus-járvány kitörésével ez a szám 150-200 ezer forintra zuhant 

- mondja a szakember. Érdekes tendenciának tartja azt is, hogy már egyre többen rendelnek karikagyűrűt online. Sokan nem szeretnének elmenni az ékszerboltba, a gyártóhoz vagy az ötvöshöz, ezért jellemzően e-mailben, telefonon, vagy akár videókonferencia keretein belül konzultálnak a szakemberekkel.  

(Borítókép: Esküvő 2020. július 18-án  Castellón de la Plana városában, Spanyolországban.  Fotó: Robert Bonet / NurPhoto / Getty Images)