Jusztin
14 °C
31 °C

Szarvasrudli-meglepetés a repcében

2021.05.09. 06:11
A rudli a szarvasok és őzek vonuló, szaladó téli csapata. Nézzen meg egy felvételt egy ilyen vonulásról, de most az állatok saját környezetében, ami nem járt együtt közlekedési fennakadással. A rudli ugyanis tesz a KRESZ-re, és ha vonulni kell, az autóutak sem állják útját a csapatnak.

Kirándulni nem kizárólag ünnepnapokon érdemes, de egy kisebbfajta csoda Garai Antallal mégis egy ünnepi természetjárás során esett meg, méghozzá Vas megyében, ahol a virágzó repceföld remek hátteret biztosított a szarvasrudli videózásához.

2021. május 1-jét írunk, amikor a fotós szerint úgy 150 szarvas lepte meg őket kerékpározás közben. 

Olyan vonulás volt ez május elsejére, hogy még a tribünön ácsorgó elvtársak is elismerően biccentettek volna

– emlékezett meg az átélt csodáról a fotográfus.

A rudlijelenségről sokat írtunk már, hiszen az Index munkatársait is lenyűgözi, de ilyen felvétellel még nem volt dolgunk. Eddig főleg olyan esetekről számoltunk be, amikor aszfaltúton vonultak, ezért ezekkel a híradásainkkal a balesetveszélyre igyekeztünk felhívni a figyelmet. Korábban egy teljes posztot szenteltünk Ma is tanultam valamit blogunkban a témának.

Ebben leírtuk, ha szerencsénk van, nem ütköztünk, és elmondhatjuk, hogy láttunk egy rudlit, vagyis a szarvasok és őzek vonuló, szaladó téli csapatát. 

Habár nagy igyekezettel terjeszkedünk, foglaljuk le, építjük tele környezetünket, Magyarországon

ÍGY IS MINTEGY FÉLMILLIÓ SZARVAS ÉS ŐZ ÉL „SZABADON”.

Velük bármikor összefuthatunk. Amit kívánhatunk, az pedig nem más, mint hogy ez békés, balesetmentes és lenyűgöző élmény legyen, akárcsak ez a mostani találkozás.