A kollégisták inkább örülnek a visszatérésnek

TRAM6698
2021.05.10. 19:10
Május 10-től nemcsak a tantermekben, hanem a kollégiumokban is újra nyüzsögnek a diákok. Megnéztük, mik a tapasztalatok az egyik budapesti diákotthonban. Helyszíni riport.

Ha van iskola, van kollégium is. Hétfőtől a november óta tartó távoktatás helyett jelenléti oktatásban folytathatják tanulmányaikat a felsősök és a középiskolások. Ezzel együtt a kollégiumok is megteltek élettel. Sokan már vasárnap visszaköltöztek. Kíváncsiak voltunk, mennyire várták a nagy napot a diákok. Megnéztük, mi a helyzet a budapesti Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban.

Délelőtt telefonon egyeztettünk az intézmény vezetőjével, délutánra kaptunk időpontot. Bár Katona Péter leszögezte, hogy a kollégiumba nem mehetünk be, de hozzátette, hogy az udvaron szívesen válaszol kérdéseinkre. Délután háromkor értünk a bejárathoz. És bár ha szerettünk is volna beljebb jutni, a beléptetőrendszer miatt nem tudtunk volna.

Minden kollégistának van egy csíptetője, csak azzal tud az épületbe menni, de mielőtt belép, a portán megmérik a testhőmérsékletét, illetve a nevelőtanárok ellenőrzik, hogy az előírásoknak megfelelően fertőtleníti-e a kezét. Azt tapasztaltuk, hogy ez ellen senkinek sincs kifogása, a tanulók maximálisan betartják az előírásokat. 

Ebben Katona Péter is megerősített minket, és azt is elmondta, hogy akárhányszor belépnek a tanulók a kollégiumba, annyiszor mérik a lázukat, és annyiszor kell fertőtleníteniük. Megtudtuk azt is, hogy amikor reggel elhagyják az intézményt,

alaposan kitakarítják a közösségi tereket.

Természetesen a maszkot ezekben a helyiségekben kötelező használniuk, ez alól csak akkor vannak felmentve, ha a szobában tartózkodnak, illetve, ha az ebédlőben esznek. Bár nem nézhettük meg a szobákat, Katona Péter elmondta, hogy általában hárman-négyen lakják. A szobák egyenként húsz négyzetméter alapterületűek. 

A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium a járvány ideje alatt nem zárt be. Hatvanöt tanuló, aki rászorult, például szociális helyzete miatt, vagy éppen szakmai gyakorlaton volt, engedélyt kapott, hogy bent lakjon.  

Kiderült az is, hogy a kollégiumban van most egy koronavírussal fertőzött. Őt elkülönítették, és amíg nem jár le a karantén időszaka, nem mehet sehova. Katona Péter elmondta, hogy az idei tanévben a négyszáz kollégistából 29-en estek át már a koronavíruson. Bizonyítottan egyikük sem az intézményben fertőződött meg. 

Ahány szülő annyiféle reakció. Aggódnak, de elfogadták. Szerintem ez egy kezelhető dolog

– válaszolta arra a kérdésünkre, hogy milyenek voltak a szülői reakciók. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szülők folyamatosan tudják tartani a kapcsolatot a kollégiumi nevelőtanárokkal. Leszögezte ugyanakkor, hogy az ördög nem alszik, és ha netán kialakulna egy fertőzési gócpont, van terv erre is. De most, mint mondta, a szabályok betartásával redukálják ennek az esélyét.

Most 90 diák él a kollégiumban, az összlétszám egynegyede. Ottjártunkkor sajnos kevesükkel találkoztunk, mert sokaknak hetedik vagy a nyolcadik órájuk volt. Orgyán Csanád azonban épp akkor battyogott fel a lépcsőn, amikor már elköszönni készültünk Katona Pétertől.

A végzős fiú a múlt héten írta meg az érettségit. Azt mondta az Indexnek, azért jött vissza a koliba, mert nem akart ingázni Nagynyárádról Budapestre. Elmondta azt is, hogy nem kapta el még a vírust, és nem fél attól sem, hogy közösségben kell lennie, sőt inkább örül, hogy találkozhat személyesen azokkal, akiket már régóta nem látott. 

(Borítókép: Katona Péter. Fotó: Karip Tímea / Index)