Itt a vége, már a felesége is feljelentette Fekete Dávidot

2021.05.10. 08:50

Fekete Dávidnak nincsenek jó napjai, az előadó kálváriájáról többször is beszámolt az elmúlt napokban az Index. A legfrissebb híradásból megtudható, hogy a felesége is feljelentette az énekest – olvasható a Blikkben

Korábban egy, a családhoz közel álló barát beszélt arról, hogy az énekes kilátástalan helyzetbe hozta nejét, egyrészt mert szakításkor azt állította, hogy Regina félrelépett, másrészt az is kiderült, hogy félrevezette az asszonyt. A felesége nevére alapított, ám valójában általa vezetett vállalkozással 73 millió forintos hitelt vett fel, erről viszont semmit sem tud a három gyermekét egyedül nevelő anyuka.

Regina korábban arról is beszélt, hogy nem biztos benne, hogy ebben a cégben a férje mindent törvényesen csinált. A nő nem akart nyilatkozni a feljelentésről, és az ügyvédjéhez irányította lapot, aki megerősítette, hogy megtörtént a feljelentés. 

Ügyfelem valóban feljelentést tett Fekete Dávid ellen, aminek a részleteiről nem beszélhetek. Ám a folyamatban lévő ügy és válás miatt jelen helyzetben semmilyen kapcsolattartás nem lenne célszerű.

Emlékeztetőül: a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban 2021. május 4-én őrizetbe vettek egy győri férfit, akiről kiderült, hogy Fekete Dávid. 

Kapcsolódó

100 milliós károkozással gyanúsítják Fekete Dávidot, indítványozták a letartóztatását

Az egykori megasztárost egy házkutatás után vették őrizetbe.

Néhány nappal később már arról szóltak a hírek, hogy nem csak az autóbizniszbe kóstolt bele Fekete Dávid. Az is nyilvánossá vált, hogy az énekes műkincsekkel is üzletelt, volt, akinek Vaszary János Folignói Madonnájának másolatát kínálta adósságának rendezésére, ám ez nem igazán működött, így az illetőt arra kérte, segítsen neki eladni a hamisítványt.