Csak a legsürgősebb eseteket fogadják a kórházak még hetekig

2021.05.10. 09:38

Bár Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter május 13-ára nyitást hirdetett, ez a folyamat még hetekig is eltarthat – írja a Népszava.

A probléma annak ellenére is fennáll, hogy a bejelentés szerint az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a korábbi egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek, a betegek felvételének pedig feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal vagy a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli – saját költségen elvégeztetett – negatív PCR-teszt-eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigéngyorsteszttel rendelkezzenek.

A szakrendelők és a kórházak várhatóan továbbra is csak a legsürgősebb eseteket fogadhatják majd. A lapnak egy intézményvezető azt mondta, az ágazat irányítói túl sokat várnak el ahhoz, hogy teljes lendülettel az elmaradások ledolgozásába kezdhessenek. Hozzátette, egyidejűleg kellene fokozni az oltási tempót, fenntartani a Covid-részlegeket, szabadságra engedni a túlhajtott orvosokat és nővéreket, valamint újraindítani a lakossági ellátásokat.

A kórházak a járványhelyzet fokozódása miatt mintegy 30-40 százalékkal kevesebb beteget fogadtak, és azok négyötöde is koronavírus-fertőzött volt.

A jelenlegi enyhülést gyakorlatilag csak arra lehet kihasználni, hogy az elmaradt szabadságokat kiadják, mivel a miniszteri utasítás szerint a betegszám csökkenése ellenére egyelőre fenn kell tartani a Covid-osztályokat, az itt dolgozó orvosok és nővérek pedig csak a koronavírusos betegeket láthatják el – tette hozzá.

További akadályt jelent az újranyitással kapcsolatban, hogy a szakrendelők egy részén oltópontok működnek, tehát ezeken a pontokon is szükséges az egészségügyi személyzet.