Videó: ámokfutó kamionosok háborúztak az M1-esen

2021.05.10. 13:27

Ismét két életveszélyes kamionost kaptak lencsevégre, ezúttal az M1-es autópályán, Győr felé haladva, a 43-as kilométernél, az Óbarok pihenőhelynél. 

Kapcsolódó

Videó: vérfagyasztó kamionpárbaj az M7-esen

Nem sokon múlott, hogy az előző kamion pótkocsijával lesodorja a másik sofőr fülkéjét.

A két jármű a vezetőik között kialakult közlekedési konfliktusban többször is érintette egymást ezzel, kis híján tömegbalesetet okozva.

A rémisztő eseményekről készült videót a bpiautósok tette közzé. 

A felvételt is egy kamionos osztotta meg, aki elég közelről látta a történteket, amiről megvan a saját véleménye is.

Az történt meglátásom szerint, hogy a külső sávban haladó rágyorsított, miközben a teherautó előzte őt, hogy ne tudjon visszasorolni a jobb sávba, és ragadjon bent az előzni tilos szakaszon. Egyszerű szemétség, amit a külső sávban haladó sofőr csinált. A másik pedig bosszúból letolta a leállósávba 

– mondta a járművezető.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport