Szétfúrja a beruházó a Városligetet

2021.05.10. 16:24
A zöldre festett OSB lapok nem pótolják a 150-200 éves fák jelentette zöldfelületet.

2016-ban kezdődtek az építkezések, az átültetett fák pedig "nem nagyon élték túl" a beavatkozást. rengeteg fa sérült, sokat közülük csonkoltak - monda a Városliget XIV. kerületi oldalán tartott helyszíni sajtótájékoztatóján, Bárdi Zsuzsanna, Erzsébetváros alpolgármestere, hétfőn, a Madarak és fák világnapján.  Ezúttal is elhangzott az ellenzéki városrészek vezetői által sokat idézett miniszterelnöki ígéret, mely szerint nem fognak olyan budapesti beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.

Most mégis itt vagyunk, mert – úgy tűnik – Orbán Viktor nem tartja be az ígéretét. A Városligetben folytatódnak a lopakodó építkezések. Több ezer talajszonda került a talajba, megsértve a fák és növények gyökereit. Továbbra is veszélyben a zöldfelület.

A Liget egy nagy építési telekké változott, mondta Szűcs Balázs alpolgármester. Mióta az építkezések megkezdődtek, jelentős teherforgalom keletkezett, ami zavarja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Emellett a Liget zöldfelülete már most is túlhasznált, nem bírja el az idevonzani tervezett kulturális turizmus jelentette tömegeket.

Bárdi Zsuzsanna több ezer földszonda talajba telepítéséről számolt be, ehhez a Ligetet mindenhol felásták. Szavai szerint a meg nem épülő, de továbbra is tervezett Nemzeti Galéria energiaszükségletét kívánják e szondák által geotermikus forrásból kielégíteni. A Városligetet a közelmúltban teljesen aláközművesítették, ami ugyancsak nem a parkba járó környékbeliek érdekében történt.

Csaknem 150.000  m² zöldfelület újult meg a parkban - közölte érdeklődésünkre a Városliget Zrt.  A korábban évtizedekig parkoló autók által elfoglalt, lebetonozott területen egy sétány jött létre, itt több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelület keletkezett. 

A Kormány továbbra is tartja magát azon vállalásához, mindaddig nem kezd új épület építésébe a Városligetben, míg e tárgyban a Fővárossal egyetértésre nem jut,

ugyanakkor továbbra sem tett le Európa jelenleg legnagyobb kulturális fejlesztése, a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósításáról, azt továbbra is a nemzet és a főváros érdekében álló, a Városliget legjobb és legsajátabb hagyományait követő fejlesztésnek tekinti.

A beruházó szerint a Városliget zöldjének védelme nem lehet indok a Liget Projekttel szemben, hiszen annak köszönhetően több tízezer négyzetméterrel, a mostani 60 százalékról 65 százalékra nő majd a Városliget zöldfelülete.