Van még bármi, amit nem tud a vakcinákról? Most már nem lesz!

2021.05.10. 18:03 Módosítva: 2021.05.10. 18:20

Egy újabb vakcina-tájékoztatót tettek közzé a koronavirus.gov.hu-n, amelyben összefoglalták, hogy mi mindent érdemes tudni az oltásról és az ahhoz kapcsolódó online időpontfoglalásról. 

A honlapon emlékeztettek arra, hogy a 18 év felettiek a regisztráció után – amint megtörténik annak érvényesítése – már három vakcinára tudnak időpontot foglalni. Eközben a 16–18 évesek szerdáig a Pfizerre foglalhatnak időpontot az EESZT honlapján. A regisztráció érvényesítését ITT lehet ellenőrizni. 

Az időpontfoglalóban a regisztráció érvényesítése után ki lehet választani, hogy hol és mikor szeretnék megkapni az oltást, a foglalást viszont csak egyszer lehet elvégezni és nem lehet módosítani. A második oltás pedig mindenképp ugyanazon a kórházi oltóponton fog megtörténni, ahol az első oltás is volt.

Hangsúlyozták, hogy az oltásra

Továbbá azt sem árt, ha a páciensek az időpontfoglalásról szóló, a foglalás után közvetelenül kinyomtatható, valamint az e-mail címükre is megérkező visszaigazolást is fel tudják mutatni. 

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a 16–18 év köztieknek egy szülői hozzájárulási nyilatkozatot is magukkal kell vinniük az oltásra. 

A koronavírus-járvány kormányzati oldalán az oltással és az időpontfoglalással kapcsolatban gyakran felmerülő kérdéseket is összegezték egy kérdés-válaszos formában:

  Kérdés Válasz  
Ki jogosult most online időpontfoglalásra? Minden olyan regisztrált, aki még nincs beoltva és akinek már feldolgozták, illetve érvényesítették a regisztrációját. 
Nemrég regisztráltam, de még nem érvényes a regisztrációm. Foglalhatok időpontot? Nem. Csak a már feldolgozott, érvényes regisztrációval rendelkezők jogosultak az időpontfoglaló használatára. Ha Ön pár napja regisztrált, legyen türelemmel a regisztrációja érvényesítéséig, és azt követően egy másik alkalommal már használhatja Ön is az időpontfoglalót.
Milyen vakcinával történik az oltás?   Az oltás időpontfoglaló felületet által felajánlott vakcinákra van lehetőség az időpontot foglalni. A felajánlott lehetőségek a rendelkezésre álló vakcinák függvényében változnak. Jelenleg Sinopharm,  AstraZeneca és Szputnyik vakcinával való oltásra lehet időpontot foglalni. A 16-18 éves regisztráltak Pfizer-oltásra jogosultak.
Hová lehet időpontot foglalni?  Minden, az időpontfoglaló rendszerben felajánlott kórházi oltópontra.
Csak a lakcím szerinti kórházi oltópontra lehet időpontot foglalni?  Nem, akár más településen található kórházi oltópontra is. A foglalásnál azonban figyelembe kell venni, hogy a második oltást is ugyanott fogják beadni, ahol az első oltást.
Az oltás második időpontja is ugyanott történik, ahol az első oltás?  Igen, a második oltás is csak ott történhet, ahol az első.
Lefoglaltam az időpontot. Utólag tudom módosítani? Nem.
Nem találok most megfelelő időpontot. Ha most nem foglalok, akkor is jogosult maradok az oltásra? Igen.
Lefoglaltam az időpontot, de mégsem tudok elmenni a lefoglalt időpontra. Mit tegyek? Lehetőleg jelenjen meg az oltáson a lefoglalt időpontban! Ha valamilyen oknál fogva Ön mégsem tud megjelenni a lefoglalt időpontban, akkor is jogosult marad az oltásra a későbbiekben.
A háziorvosom is hívott oltásra miután már lefoglaltam az időpontot. Mit tegyek? Ha a háziorvosa is hívja Önt oltásra, akkor jelezze neki, hogy Ön már foglalt online időpontot kórházi oltópontos oltásra. Így a háziorvos másnak tudja felajánlani a vakcinát.
Családtagok foglalhatnak egy időpontot?   Minden regisztrált saját maga számára tud időpontot foglalni. Természetesen, ha családtagok külön-külön találnak olyan időpontot az oltásra, amikor együtt is tudnak menni, megtehetik.
Hatósági házi karanténban vagyok. Mehetek oltásra? Nem.
 Krónikus beteg vagyok. Foglalhatok időpontot? Az AstraZeneca-vakcina alkalmazási előírása szerint igen, ez az oltás krónikus betegséggel rendelkező személyeknek is adható, akiknél nem áll fenn oltásra vonatkozó ellenjavallat. A Sinopharm-vakcina az egyensúlyban tartott, megfelelően kezelt krónikus betegnek adható. A Szputnyik-vakcinát pedig bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják. De mint minden más oltásnál, itt is az oltóorvos hatásköre eldönteni, hogy oltható vagy sem. Ezért fontos kitölteni a hozzájáruló nyilatkozatot a meglévő betegségek feltüntetésével és a meglévő krónikus betegséget az oltóorvosnak az oltás előtt szóban is jelezni.
Már megkaptam az első oltást, akkor én is foglalhatok időpontot a második oltásra? Nem. Azok foglalhatnak így időpontot, akik még egyáltalán nem kaptak oltást. Azok akik már megkapták az első oltásukat, a másodikat is ugyanott kapják.
Aktív beteg vagyok. Foglalhatok időpontot? Ha Ön jelenleg akut koronavírus-fertőzött vagy egyéb más lázas, akut betegsége van, akkor most nem oltható. Természetesen jogosult marad az oltásra később is.
Várandós vagyok. Foglalhatok időpontot? A várandósoknak esetében a Pfizer és a Moderna vakcina alkalmazható, így ők jelenleg online nem tudnak időpontot foglalni, de oltásukat folyamatosan szervezik a háziorvosok.
3 hónapon belül estem át a koronavírus-fertőzésen. Így is foglalhatok időpontot? Már azoknak az oltása is lehetővé vált, akik 3 hónapon belül estek át a koronavírus-fertőzésen. Azonban az oltóorvos hatásköre mindig eldönteni, hogy oltható vagy sem.
Mit vigyek az oltásra? A TAJ-kártyát, a személyi igazolványt és kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot, valamint – lehetőség szerint –, a kinyomtatott visszaigazolást az időpontfoglalásról. A 16-18 éveseknek szülői hozzájárulási nyilatkozatot is kell vinniük az oltásra
A második oltásra is kell majd online időpontot foglalni? Nem. Az oltóponton az első oltás beadásakor automatikusan kap egy időpontot a második oltásra is.




Mindeközben kiderült, hogy Magyarország nemzetközi szinten még mindig jól áll az oltások tekintetében, az Unióban egyedül Máltában adtak be több oltást a népességre levetítve.

Az oltási kampányokba viszont némi újdonságot hozhat majd, hogy a közeljövőben akár  keverhetik is az egyes koronavírus elleni vakcinákat.