Müller Cecília: Nagyon büszke vagyok a fiataljainkra!

IMG 6825
2021.05.11. 12:05 Módosítva: 2021.05.11. 12:05
A 16–18 évesek közül 84 ezren regisztráltak péntekig a koronavírus elleni védőoltásra. A hétvégén további 6 ezer fő adta le késve a regisztrációt, ők szerdáig ugyancsak időpontot tudnak foglalni – jelentette be Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Az országos tiszti főorvos felidézte a kedd reggel megjelent járványadatokat, amelyek már 500-nál is kevesebb fertőzöttről, valamint – sorozatban harmadik napja – 100-nál kevesebb halottról számoltak be. 

„A pandémia kezdete óta 583 882-en gyógyultak meg a betegségből, ez az arány egyre javul” – mondta, miközben arra figyelmeztetett, hogy még mindig sok embert ápolnak a kórházakban súlyos koronavírus-fertőzéssel.

Hozzátette: most már olyan sok vakcina érkezett, hogy csak az embereken múlik: beadatják-e maguknak az oltást. Müller Cecília arra is emlékeztetett, hogy kedd hajnalban újabb Szputnyik-szállítmányok érkeztek, ezzel pedig az oltóanyagból az összes dózis befutott, amelyet Magyarország megrendelt.

Szeretném kifejezni köszönetemet, hiszen ezzel a szerződéssel lehetővé vált Magyarországon egymillió ember biztonságának a megvásárlása

– mondta, hozzátéve: korlátozott számban még lehet időpontot foglalni a Szputnyikra.

Kedden 334 620 Pfizer-VAKCINA is érkezett,

ezzel első és második körös oltásokat egyaránt be fognak adni – közölte az országos tiszti főorvos a sajtótájékoztató későbbi szakszán. 

Müller Cecília azt is felidézte, hogy a 16–18 évesek közül mintegy 84 ezren regisztráltak már az oltásra, akiknek 80 százaléka már időpontot is foglalt. 

Nagyon büszke vagyok a fiataljainkra

– mondta. 

A 84 ezer főn kívül még mintegy hatezren vannak azok, akik kis késéssel, csak a hétvégén regisztráltak. Hamarosan számukra is megnyílik az időpontfoglalás, ők szerdáig tudnak majd időpontot választani – mondta. 

Az országos tiszti főorvos arról is beszélt, hogy az oltás második adagját is két és fél millió fő is megkapta, ez pedig azért fontos, mert csak így tehető teljessé a védettség. Ezalól csak a Janssen-vakcina jelent kivételt, mert abból csak egyet kell beadni – mondta. 

Müller Cecília azt is megígérte, hogy a poszt-Covid-ambulanciák listáját közzé fogják tenni az interneten. Ha valaki különböző tünetekkel küszködik, akkor addig is azt javasolják neki, hogy vegye fel a háziorvossal a kapcsolatot, és ő majd továbbirányítja a megfelelő helyre – mondta. 

Még nincs jelen az indiai variáns Magyarországon

Több médium is megkérdezte Müller Cecíliától, hogy kimutatták-e már hazánkban az indiai variánst, vagy ha még nincs Magyarországon, akkor elkerülhető-e, hogy bejusson az országba. 

Nem kizárható, hogy Magyarországon is megjelenthet az indiai mutáns 

– válaszolta Müller Cecília. 

Hozzátette: egyelőre még nem azonosították ezt a variánst az országban, és dolgoznak azon, hogy ha mégis megjelenik, akkor mielőbb sikerüljön azonosítani. 

(Borítókép: Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján 2021. május 11-én. Fotó: M1 / Médiaklikk)