Fideszes polgármester: Marhaság a Fidesz törvényjavaslata

2021.05.14. 06:50 Módosítva: 2021.05.14. 06:50

Az önkormányzatok és a helyi lakosok számára is előnytelennek bizonyulhatna, ha elfogadnák az önkormányzati lakások megvásárlásáról szóló törvényjavaslatot – írta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere a Facebookon közzétett bejegyzésében

A városvezető Böröcz László országgyűlési képviselőnek, a törvényjavaslat beterjesztőjének írt nyílt levelében úgy fogalmazott: szerinte a képviselő nem gondolta át kellően a javaslatot. 

Javaslatod megítélésem szerint marhaság!

– fogalmazott bejegyzésében. 

Kifejtette: véleménye szerint értelmetlen az a törvényjavaslat, amelynek értelmében „a valós piaci ár 20 százalékáért kell eladni valamit”. Ezáltal ugyanis az önkormányzatok is bevételi forrást veszítenének, valamint nem marad olyan bérbe adható lakásuk sem, amivel a többi lakost segíteni tudnák.

Ha nincs elég pénzük piaci albérletet fizetni, hová menjenek? A híd alá, vagy egy életre maradjanak a szülői házban, mondjuk, 8-an egy 45 négyzetméteres, 1,5 szobás lakásban? Ezt akarod?

– kérdezte a lakosokra utalva Kovács Péter.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a törvényjavaslat abból a szempontból nézve is igazságtalan, hogy nem szabják meg benne azt, hogy hány évet kell az adott bérlakásban lakni a vásárláshoz.

„Azért, mert valaki tavaly bérlakáshoz jutott, és még egy éve sem lakik ott, alig fizetett lakbért a tulajdonos önkormányzatnak, miért lenne jogosult megvenni a vagyont olcsó pénzért, jócskán a piaci ár alatt?” – kérdezte a polgármester, hozzátéve, hogy ha például valaki már 20 éve az adott lakásban lakni, akkor méltányolható lenne a javaslat. 

Kovács Péter egy konkrét példát is felhozott mondandója alátámasztására: egy 5 fős család 2020 decemberében költözött egy 64 m²-es, az önkormányzat tulajdonában álló lakótelepi lakásba. A bérlakás havi díja 39 808 forint, így eddig megközelítőleg 200 ezer forintnyi bérleti díjat kellett kifizetniük.

Javaslatod szerint a most kb. 38 millió forintot érő lakást a bérlő, ha egy összegben fizet, akkor a piaci ár 21 százalékán, vagyis 8 millió forintért tulajdonába veheti [...] Az Önkormányzat meg 30 millió forintos vagyonvesztést könyvelhet el

– hívta fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve: saját önkormányzatát tekintve a javaslat elfogadása 3–8 milliárd forintos vagyonvesztéssel járhatna. 

Írását azzal zárta, hogy reméli, a leírtak fényében visszavonják vagy módosítják a javaslatot. „Készséggel állok rendelkezésedre bármilyen konkrét információval, amely segítheti felelősségteljes munkádat” – üzente Böröcz László országgyűlési képviselőnek.