Karácsony Gergely: A mostani kormány nem az emberekért dolgozik

2021.05.15. 16:57

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombat reggel jelentette be, hogy elindul miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki előválasztáson. A politikus elmondása szerint szeretne 2022-ben Orbán Viktor miniszterelnök első számú kihívója lenni. 

Én voltam az első ebben a házban, mármint a parlamentben az ellenzékből, aki kijelentette, hogy csak egy összetartó együttműködéssel lehet esélye az ellenzéknek a kormányzásra

 jelentette ki a főpolgármester, aki szerint a mostani kormány nem az emberekért dolgozik.

Kapcsolódó

Karácsony Gergely elindul miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson

A főpolgármester eleinte határozottan elutasította, hogy ringbe szállna. Most ő az egyik legesélyesebb jelölt.

Első voltam, aki képviselte az embereket, és kérte az embereket, hogy adjanak nekünk hatalmat, hogy értük dolgozhassunk. Budapestért is dolgoztam, a hatalom emberei helyett, az egész országnak. Most erre az egész országot hívjuk, és szövetségessé akarjuk tenni. A politikusok nem magukért, hanem az emberekért vannak, erről kell meggyőzni az embereket. Ma egy olyan kormánya van az országnak, amely nem az emberekért dolgozik, de mi ezen változtatni akarunk, erre kérjük az emberek felhatalmazását is.

Kapcsolódó

Örül Karácsony Gergely indulásának az ellenzék, a DK még nem reagált

Míg sorra érkeznek az ellenzéki reakciók, egyelőre Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára sem szólalt meg az ügyben.