Már masíroznak a magyar űrkatonák

D ATI20210506002
2021.05.16. 08:25

Végeztek az első magyar „űrkatonák” – írtuk május eleji cikkünkben. Befejeződött a Debreceni Egyetemen a „Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe” tanfolyam. Ferencz Orsolyát arról kérdeztük, hogy pontosan mi lesz a feladata az ezen részt vett magyar katonáknak, és miért van erre szükség?

Az űrtevékenység a 21. század közepe felé haladva messze több annál, mint távoli területek vizsgálata. Itt a kritikus infrastruktúra részét képező alapvető szolgáltatások üzemeltetéséről is szó van

– kezdte a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, majd azzal folytatta, hogy az ilyen, például navigációt és távközlést segítő eszközök védelme nemzetbiztonsági kérdés.

Ferencz Orsolya arra is felhívta a figyelmünket, hogy a NATO 2019-ben műveleti területté nyilvánította a világűrt, innentől kezdve pedig minden tagállam hadseregének feladata, hogy birtokába legyen azoknak a képességeknek, amelyek az űrben használt eszközök üzemeltetéséhez szükségesek.

A Magyar Honvédség és a Debreceni Egyetem mérnök végzettségű katonatiszteknek szervezte a 950 órás továbbképzést, és azt is megtudtuk a miniszteri biztostól, hogy a program nem áll le, valószínűleg új „évfolyammal” mennek tovább.

Magyar sikerek

Ferencz Orsolya több kiemelkedő magyar űrkutatási eredményt is felsorolt az elmúlt időszakból:

  • A magyar fejlesztésű TRITEL sugárzásmérő lesz a hold körüli pályán a Lunar Gateway belső sugárzásmérő rendszerének egyik eleme.
  • A NASA támogatja a Puli Space új, „vízszimatoló” detektorát, a Puli Lunar Water Snoopert.
  • Pályára állt a BME legújabb fejlesztésű pikoműholdja.
  • A világon elsőként vizsgálták magyar cégek a koronavírus ellen használt remdesivirt a Nemzetközi Űrállomáson, azzal a céllal, hogy magasabb kockázatú betegeknél is alkalmazhassák a gyógyszert.

Eközben megnégyszerezték a magyar befizetést az Európai Űrügynökségnél, ezt a magyar cégek és kutatóintézetek a földrajzi visszatérítés elve alapján vissza tudják hozni a magyar űrszektorba, hazai projektekre.

Mikor lesz magyar űrhajós?

Terveink szerint az évtized közepén juttathatunk magyar kutató űrhajóst nemzetközi együttműködésben a Nemzetközi Űrállomásra.

A miniszteri biztos ezt azért nevezte különösen fontosnak, mert az az idő, amit ott kísérletezéssel tölt egy kutató, felbecsülhetetlen értékű, ez pedig a munkában részt vevő egyetemeken, intézeteken és cégeken keresztül a teljes high-tech szektort katalizálja, növelve a versenyképességet.

Sok ország vár arra, hogy kutatót küldhessen az ISS-re, és több szempontot is figyelembe vesznek a kiválasztásnál.

Az egyik döntő tényező a tudományos tartalom, közel száz tudós bevonásával készítettük el azt a programot, amit egy magyar űrhajós végezne az ISS-en. Ez a misszió hossza miatt is kérdés, mert ettől függ, hogy a zsúfolt menetrendben mikor van szabad hely, illetve szükség van diplomáciai tevékenységre is.

Az orosz Szojuz menetrendszerű járatai mellett az Egyesült Államok is visszaszerezte az emberes utazás képességét a SpaceX és a NASA együttműködésében, miközben az Európai Űrügynökségnél is van olyan törekvés, hogy képesek legyenek önállóan embert juttatni az űrbe.

A szükséges dokumentumok feltöltésével az ESA honlapján magyar állampolgárok is jelentkezhetnek űrhajósnak, vagy a paraasztronauta programba – akár hivatásszerű, hosszú távú munkavégzésre, vagy egy-egy projektre.

(Borítókép: Résztvevők az első magyar űrkatonák oklevélátadási ünnepségén a Debreceni Egyetem aulájában 2021. május 6-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)