Iván
21 °C
39 °C

Parlament előtt a koronavírus-törvény és a költségvetés

2021.05.16. 09:04

Az előttünk álló héten ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők szerdától péntekig 30 órás időkeretben tárgyalják a 2022-es költségvetési javaslatot – adta hírül az MTI.

Hétfőn 13 órakor a közelmúltban elhunyt Kovács Gábor korábbi KDNP-s képviselőre emlékeznek a képviselők. Az ülés napirend előtti felszólalásokkal folytatódik. Ezt követően az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll rendelkezésre.

Kedden a napirend előtti felszólások után szavaznak. A képviselők ekkor egyebek mellett dönthetnek a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról is. Az ülésnap további részében négy általános vitát folytatnak le. Terítékre kerül például az egyszülős családok életkörülményeinek javításáról szóló kormányzati előterjesztés, valamint a kabinet adómódosítási tervezete is.

A 2022-es költségvetés tárgyalása szerda reggel a pénzügyminiszter nyitóbeszédével kezdődik, majd az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Költségvetési Tanács (KT) elnökének felszólalása következik. Ezután jönnek a frakciók vezérszónokai és a képviselők.

Csütörtökön további 13 órás, pénteken hatórás időkeret áll rendelkezésre a jövő évi költségvetés általános vitájában.

A pénzügyminiszter korábban arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt a gazdaság újraindítása a 2022-es büdzsé leghangsúlyosabb eleme. Ugyanakkor a jövő évi költségvetés is megőrzi a kormány eddigi értékeit: a családok védelmét, a gyermeket nevelők támogatását és az idősek megbecsülését.

Varga Mihály közölte: a kormány 2022-ben dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, a GDP 5,9 százalékának megfelelő deficit és 79,3 százalékos államadósság mellett.

A parlament ülése a paksi atomerőmű bővítéséhez felvett hitel folyósításának módosításáról szóló javaslat általános vitájával ér véget pénteken.