Karácsony vétóval fenyeget Fudan-ügyben, Palkovics együttműködést ígér

2021.05.17. 16:00

A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Palkovics László a diákvárosprojekt ügyében tartott több mint kétórás megbeszélést Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel, majd a tanácskozást követően közölte, a 2017-ben létrehozott projekt – értelmezésük szerint – mindig négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt – írja az MTI.

„Itt van egyet nem értés”, a főpolgármester azt mondja, hogy egyetemről soha nem volt szó – állította a tárcavezető, hozzátéve, hogy a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

Palkovics László közölte, a megbeszélésen felajánlották az együttműködési szándékukat, és azt mondták, hogy a diákvárost és az egyetemet is megépítik. Továbbá megépítik az összes olyan létesítményt, amely ahhoz kell, hogy a hallgatók jól érezzék magukat. Állítása szerint felajánlották azt is, hogy a projekt teljes nyilvánosság mellett folyjon. Az érintetteket, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, az önkormányzatokat meghívják a szakmai tanácsadó testületbe és a felügyelőbizottságba.

„Erre az ajánlatra nem kaptunk választ” a főpolgármestertől, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az ő értelmezése szerint az egyetem nem volt benne a megállapodásban – mondta Palkovics László, megjegyezve: azt gondolja, hogy

a megállapodások azért jók, mert újra át lehet őket gondolni.

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a Fudan Egyetemen bölcsészettudományi és közgazdaságtudományi, műszaki és orvostudományi képzés lesz.

Szerinte mindenképpen előrelépés volt, hogy részletesen tájékoztatták Karácsony Gergelyt és Baranyi Krisztinát arról, hogyan kell a projektet értelmezni. Mint mondta, délután közzéteszik azokat az anyagokat, amelyek bizonyítják, hogy az egyetem szerepelt a megállapodásban. Ugyanakkor szerinte nem ez a valódi vita, inkább politikai vita zajlik. Hangsúlyozta, felajánlották az együttműködés lehetőségét, ami az önkormányzatok és a kormányzat számára is „win-win helyzetet” jelentene.

Palkovics László elmondta, a becslések szerint körülbelül 440 milliárd forintba kerül majd az egyetem felépítése. A többször említett maradék 100 milliárd nem a Fudan Egyetemre, hanem általános célú létesítményekre menne el. Hozzátette ugyanakkor, hogy pontosabb összegekről a tervezés és az ajánlatok után lehet majd beszélni.

Kiemelte, a sajtóban megjelent információkkal ellentétben a kormány nem döntött kínai beruházó mellett.

Nem döntöttünk el semmit, nem is dönthettük el, mert a projekt most kezd az operatív szakaszába lépni

 – fogalmazott a miniszter.

A finanszírozásról szólva azt közölte, ajánlatokat kérnek majd európai bankoktól, kínaiaktól is, és megfontolják majd, hogy az állam hogyan tudja ezt a saját eszközrendszerén belül finanszírozni.

A nézeteltéréseken egyébként az sem segített, hogy múlt héten kiderült: teljesen megcserélték a Fudan Egyetem és a diákváros területét, amelynek értelmében a teljes déli terület, ahol a diákvárosi kollégiumokat húzták volna fel, a Fudanhoz kerül. Palkovics László erre vonatkozóan azt mondta, a kínai egyetemet az érintett terület északi részére tervezték, de mivel az önkormányzatok azt közölték, hogy nem adják el az ottani kis méretű telkeiket, „át kellett tervezni” a koncepciót. Így az egyetem a déli, a kollégiumok és más létesítmények pedig az északi részre kerülnének. Kijelentette, mindenképpen azt szeretnék, hogy az egyetem és a kollégiumi rész egyszerre valósuljon meg.

A tárca szerette volna, hogy a főpolgármester is vegyen részt a sajtótájékoztatón, de ő – mint elhangzott – külön ad tájékoztatást a tárgyalásról Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel. Ezen Karácsony Gergely többek között arról beszélt, hogy a főpolgármester kész lefújni az atlétikai világbajnokságot, ha nem hátrál meg a kormány. Emellett fővárosi konzultáció indul júniusban a kínai egyetem építéséről.