Móric
9 °C
15 °C

Eltűnt az egyetemek megújítására szánt pénz a kormány tervei közül

2021.05.17. 21:53

Több fontos tétel is teljesen eltűnt a kormány tervei közül az uniós helyreállítási alap ma közölt programjai alapján, mint például az egyetemek megújítása, a Dél-Budai Centrumkórház és egy Duna-híd – hívta fel a figyelmet az EUrológus. Az orvosi béremelés megmaradt.

Összesen mintegy 5800 milliárd forint illette volna meg Magyarországot az uniós helyreállítási alapból, ebből 2511 milliárd forint a támogatás, 3382 milliárd pedig kedvezményes hitel, ez utóbbira azonban az Orbán-kormány nem tartott igényt, amelynek eredményeképp számos fejlesztésről mondott le.

Hosszas halogatás után a helyreállítási terv ma jelent meg az illetékes kormányzati honlapon. 

  • A legnagyobb tétel az egészségügy számára maradt, ez 857,04 milliárd forint. A hiteleket is tartalmazó változatban ennél jóval több, mintegy 1268 milliárd forint szerepelt. 
  • A fenntartható zöld közlekedés témakörében 1417 milliárd helyett csak 631 milliárd szerepel.
  • Teljes mértékben eltűnt az egyetemek megújítására szánt 1191 milliárd forint.
  • A demográfia és köznevelés témakörére tervezett kiadások csaknem megfeleződtek, 458 milliárd helyett 230 milliárd jut ide.
  • A felzárkózó településeknek a korábbi tervben szereplő 219 milliárd helyett mindössze 77 milliárd jut.
  • A vízgazdálkodásra szánt 163 milliárd 44 milliárdra csökkent.
  • Az energetikai kiadások 428 milliárdról 262 milliárdra apadtak.
  • A körforgásos gazdaságra történő átállás kiadása 353 milliárd helyett 103 milliárdra redukálódott.
  • Teljes mértékben eltűnt a digitalizációra szánt 284 milliárd forint is a tervezetből.

Az országspecifikus ajánlásokra vonatkozó tétel azonban növekedett, 12,88-ról 24,21 milliárdra. Új tételként megjelent továbbá a magasan képzett, versenyképes munkaerőre szánt 281 milliárd forint. Ennek három fő területe a felsőoktatási képzések ágazati modernizációja, a szakképzés megújítása és az innovációs ökoszisztéma megerősítése.

Az 1191 milliárd forint eltűnése ellenére  Itt tehát részben megtalálható az egyetemek átalakításának fedezetei,

azonban ez messze elmarad attól az 1500 milliárd forintnyi fejlesztési forrástól, amelyet a kormány az alapítványi kiszervezés indokaként említett korábban.

A közlekedési tételnél az látható, hogy a kormány lemondott a korábban tervezett új Duna-hídról, valamint számos jármű beszerzését is törölte. 

Az egészségügy területén az orvosok bérrendezése és a hálapénz kivezetése céljából feltüntetett 300 milliárd forint továbbra is változatlanul szerepel a dokumentumban, azonban

teljesen eltűnt a Dél-Budai Centrumkórházra szánt 330 milliárd forintos kiadás.